Szekeres Viktor

Újabb Pókember 4-hírek

Az elszórt negatív reakciók ellenére a Pókember-sorozat még mindig kirobbanóan sikeres, hiszen míg Amerikában részről-részre csak 10%-kal apadt a bevétel, addig a világ szép lassan felfedezi Peter Parkert.

Sam Raimi az MTV híradójának, az MTV News-nak nyilatkozott az előkészületben lévő Spider-Man 4-ről, miszerint még mindig nagyon odavan a karakterért és bízik benne, hogy megrendezheti a Pók negyedik mozis kalandját is. Egyelőre még nincs forgatókönyv a láthatáron, így szabad minden találgatás a visszatérő karakterekkel és az új főellenségekkel kapcsolatban.


A tervek szerint a rengeteg előkészületet igénylő forgatás 2010 márciusában kezdődhet el, mégpedig Raimi reménye szerint a gondokkal küszködő Kirsten Dunsttal, aki nélkül nehezen tudná elképzelni a folytatást, hiszen mindig is alapkövét jelentette a filmeknek.

A pletykált, két részt egyszerre felvevő szcenárióval kapcsolatban Raimi azt jegyezte meg, hogy bár volt róla szó, de a végső döntést a Sony stúdió feje, Amy Pascal fogja kimondani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • djfricsi #18
    http://www.youtube.com/watch?v=Ue79t30RVkA
    BobMR ezzel csak az a problémó, hogy a filmben meg a való életben tényleg nem tartozik a kifejezetten, csodálatosan gyönyörű nők közé. A linkelt videóban lévő képeken tényleg jól néz ki, de mintha nem is ő lenne. Egy IFA-nyi smink, jó beállítás, jó fotós, de lehet, hogy még a Photoshop is benézett. De mivel én sem vagyok egy bredpitt, ezért nem kritizálom Dunst kisasszonyt. Még annyi, hogy azért NEM rugdosnám ki az ágyamból.
  • BobMR #17
    "Szerintem meg amúgy is ronda, mint a lőtt seb, de legalábbis egy híres modell MJW-nek a szerepére veszettül nem jó nő, szóval nekem nem hiányzik"

    Nem tudom mi a problémád a kinézetével, de ha így nézne ki egy lőtt seb én szitává lőném magamat.
    http://www.youtube.com/watch?v=Ue79t30RVkA
  • smaszi #16
    Fika-mika...NEM TETSZIK, NEM NÉZED!!! ENNYI!!!
  • ldavid #15
    képregényben, de talán nem a képregény rajzolt szereplőihez kellene hasonlítgatni a húsvér színészeket

    pl. a Daredevil-ben Fisk-et Michael Clarke Duncan játszotta, aki ugye feketebőrű, nem úgy mint a képregénybeli karakter
  • Neton #14
    Akarom mondani Ő. :)
  • Neton #13
    Szerintem Dunst nem MJ. :) Nos Ő MJ.
  • MiZo81 #12
    Nézzétek meg az "A titkárnő" c. filmet. Abban jó. ;)
  • beef #11
    A hölgy amellett, hogy csúnya, a színészi játéka is hagy némi kivetni valót. Sőt megkockáztatom, hogy egy próbababa hihetőbben játszotta volna ezt a szerepet.
    Szóval nekem sem hiányzik.
  • CaptainRumi #10
    azt tedd hozzá, hogy a te véleményed szerint...
  • Molnibalage #9
    Katie Holmes egy vicc... Mondjuk a Dark Knight is az volt. Jó zene, a többi 0.