Ötvös Tibor

Megjött a két Mezsgye története

Megérkezett az egyenesen DVD-re készülő Mezsgye két folytatásának rövid szinopszisa. Az első rész egyetlen szereplője sem teszi tiszteteletét a trilógiává bővülő darab utolsó részeiben.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy a nem túl nagy sikert aratott ázsiai remake, a Mezsgye amerikai változata trilógiává bővül. Sajna a kevés rajongó szomorúan vette tudomásul, hogy a Dimension Films nem is próbál javítani a minőségen, hiszen a további két rész egyből DVD-re készül.

Ráadásul az első rész főszereplői közül senki nem tér majd vissza a folytatásokban. A mai napon felkerült a netre a két rész rövid története. Lássuk először a második, Pulse: Afterlife címet kapott epizódot.



A szellemek inváziója átalakította a világot. A városok kihaltak, mindennemű technológia eltűnt, a megmaradt túlélők pedig távol tartják magukat mindennemű elektronikai berendezéstől, hogy elkerüljék a szellemekkel való összeütközést. Egyes idegenek folyamatosan újraélik az általuk megszállt emberek utolsó cselekedeteit (például az egyikük minden órában felakasztja magát), mások azonban nincsenek tudatában annak, hogy halottak és elindulnak felkeresni hozzátartozóikat.

A harmadik és állítólagosan befejező rész Pulse: Invasion címmel jelenik meg a tékákban. Ebben már hét év telt el az előző rész óta és a túlélők létrehoztak egy primitív közösséget, melyben nincs helye semminemű elektronikának. A város továbbra is a szellemeké. Az első részben egy pillanatra látható Justine már tinédzser, aki nevelőszülei elől menekülve visszaköltözik az egyik közeli városba.

A két filmet szeptemberben kezdik el forgatni. A tékákba kerülés ideje még nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • moRtiZ #5
    Nekem kifejezetten bejött a Pulse. A "posztapokaliptikus" sémáju moviek pedig igen ritkák, és én nagyon szeretem őket, szóval én személy szerint nagyon várom a folytatást. Sajnálom hogy egyből dvd-re tolják, remélem ettől függetlenül megütik az első rész szinvonalát. Ha igen, akkor én örülni fogok.
  • Penge4 #4
    Talán azért volt jobb, mert ezt nem Uwe Boll rendezte.

    Ettől függetlenül láttam már szarabbat is, de nekem se tetszett.
  • neptum #3
    lehet egyedül leszek de nekem tetszet a film nem egy remek mű de jobb mint a Bloodrayne
  • Penge4 #2
    Azért, mert Hollywoodban a "Csúfosan megbukott" jelzővel illetett filmek azt jelentik, hogy a "10 Oscardíjas" és a "Mozijegyprofit csúcstermelős"-hez képest nem dollármilliárdokat kaszálnak vele (a tisztaprofit), hanem 50-100 millió dollárt.

    A számokat csak példaként írtam, bele lehet kötni.
  • kumica #1
    Trágya egy film volt már az egy is,minek tetézni?!