Ötvös Tibor

Amerikában bukni fog a Pókember 3?

A premier első eredményei után újabb rekord írható a Pókember 3 számlájára. Sam Raimi új filmje ugyanis közel 61%-os bevételcsökkenésével Peter Parker mozis karrierjének legnagyobb zuhanását könyvelheti el.

Hatalmas várakozás, eszméletlen marketingköltségek, bődületes büdzsé - és csalódás. Röviden ez jellemzi a Pókember 3 eddigi történetét. A tippek szerint 500 milliós költségekkel rendelkező film kritikái és nézői visszajelzései bizony elég negatívak. Ezt bizonyítja a tény is, hogy a képregényfilm második hétvégéjén közel 61%-os bevételkiesést könyvelhet el. Ez kerek 60 millió dolláros profitot jelent most.


Shrek és csapata hamarosan befut

A büdzsé már megvan, a marketingköltségeket a nemzetközi bevételek már bőven behozták (összesen 621 millió dollár), ám a Sony mégsem lehet nyugodt. Főleg úgy, hogy a héten debütál Amerikában a blockbuster-trió második versenyzője, a Harmadik Shrek, mely biztosan letaszítja a dobogó tetejéről Pókembert. Utána pedig Jack Sparrow is behajózik, szóval Parkernek ki kell használnia a hátralévő kis időt a nézők becsalogatására.

Említést érdemel még Danny Boyle új horrorja, a 28 héttel később, mely hálószövő barátunk mögött a második helyen kezdi meg pályafutását. A 10 milliós kezdet szinte pontosan annyi, mint a 28 nappal később premierjének eredménye, szóval a második rész is esélyes a 45-50 milliós végösszegre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asdasdasd #22
    Jó grafika, gyenge film...
  • Mincsi #21
    Shrek simán tarolni fog sztem...
  • knightbali #20
    mármint válaszolni :), ez csak a véleményem volt :)
  • knightbali #19
    bocsánat, nem akartalak idézni :)
  • knightbali #18
    Szó, mi szó, ennek örülök :)
  • djukel #17
    A profitot és a bevételt nem kellene keverni.
  • Help17 #16
    Amerikában nem szerepel úgy, de azon kívül viszont hasít rendesen. Annyira mint egy HP vagy karib film. Nincs itt gond csak a szokásos média kavarás. Ez lesz a legsikeresebb Pókember rész.
  • edios #15
    Ez roppant érdekes, hogy még amerikában se szerepel úgy, ahogy várták. Egyébként megértem, mert tényleg elég gyenge film. Első 2 rész sima szórakoztató képregényadaptáció volt, 1x néztem meg őket, de élveztem. Itt a 3-nál az volt az érzésem, hogy több filmet akartak összegyúrni.. Annyi mellékszál meg ellenség volt, hogy már nem tudtam komolyan venni, erre jött rá az amerikai zászlós jelenet, ami segítségével végképp elvesztette a hitelét a film szvsz. (Tom, h a zászló minden amcsi filmben kötelező darab, de hát lehetett volna árnyaltabban is belerakni...)
  • Wittgen #14
    Remélem nem lesz több pókos film, mert az én szememben elég tré volt mindegyik rész...a látvány nem minden...
  • Wittgen #13
    Azért csalódás a stúdiónak, mer ott a szakik az 1. és 2. rész eredményei alapján kikalkuláltak egy bevételek/költségek mutatószámot, amely alapján megbecsülték a 3. rész bevételeit, ezt pedig beleépítették az ezévi üzleti tervükbe, sakhát nem jött be a számítás, és mivel a várható bevételekhez igazítják nagyjából a várható kiadásokat, most a kiadások aránya nagyobb lesz a bevételekhez viszonyítva, ergo nem kezdenek neki 1-2 film gyártásának az idén, így pl azoknak a várható bevétele nem fog megjelenni a jövő évi kimutatásokban, 2008-ban kevesebb bevétellel kalkulálhatnak, stb...