Ötvös Tibor

Bevételi rekord a Pókember 3 számláján

Ahogy az várható volt, a hatalmas hype-nak köszönhetően a Pókember 3 megszerezte a minden idők legjobb nyitánya megtisztelő titulust, mely számokban mérve 151 millió dollárt jelent. Ehhez még hozzájön a világ többi részén betermelt 230 millió és a rekordbüdzsé szinte már vissza is jött.

Senkit nem ér meglepetésként, hogy a minden médiában agyonhype-olt képregényfilm, a Pókember 3 premierjének hétvégéjén visszahódította a minden idők legjobb nyitánya címet. Tavaly ugyanis Jack Sparrow második kalandja elhódította Parkertől ezt a címet, ám ízeltlábú szuperhősünk idén visszavágott.


Az új rekorder

A fenti megállapítás számokban így néz ki: 2002-ben a Pókember 3.615 vásznon 114 milliót produkált, majd jött 2006-ban A holtak kincse, mely 4.133 vásznon 135 milliót szedett össze. A Pókember 3 rekordszámú vászonnal indított (4.252) és Amerikában 151 milliót fialt.

Ehhez még hozzácsapódik a világ többi tájáról jött pénzösszeg és máris kijön a 381 millió dolláros bevétel. Szóval viszonylag "kevés" kell a mindenhol emlegetett félmilliárdos büdzséhez. Sajna a kritikák nem ölelték keblükre a produkciót, szóval kíváncsian várjuk a hétvégi mutatókat.

A többi filmnek esélye sem volt a mozikban. A Top 10 egyik tagja sem lépte át a 6 milliós bevételt és ez főleg a hétvége másik bemutatója, a Lucky You számára szégyen (alig 2 milliós nyitány egy Drew Barrymore - Eric Bana nevével fémjelzett romantikus filmtől).

Jövő héten érkezik a mozikba a 28 héttel később, mely Danny Boyle kultikus horrorjának folytatása. Ám nem nagyon elképzelhető, hogy a zombik megszorongatják a Pókember - Venom - Homokember triót. Jack Sparrow azonban hamarosan vízre száll és az már keményebb csata lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Help17 #25
    Nem lesz enyni milliárdos, a Karib 3 és Shrek 3 is kevesebbet fog hozzni mint az előző részük tekintve hogy a 2. részek a többség szerint rosszabbak lettek mint a 3-ak, így visszaesés lesz bevételileg. A Pókember 3 azért hozott ennyit a nagy marketingen kívük mert a 2. rész jóval jobb lett mint az első így a nép adott neki egy esélyt. Transofrmersnek semmi esélye ennyit hozni. Simpson családnak pláne. Harry Potter nyáron nem szokot akkorát ütni de azért most is ott lesz USA-n kívüli eredménye az első helyen. Ja és a minőség nem az én véleményem hanem az átlagé. Nekem jobban bejött az űj karib mint az első például.
  • maestro85 #24
    Bocsi nem olvastam végig a hsz-eket.
    Szerintem jó film, ha megbocsátom neki az én izlésvilágomon esett nagyon apró csorbákat (nem hibákat). Nem baj, hogy volt benne érzelmi szál a szerelmen kívül is. Kellet belle. Inkább csak az zavart, hogy ezzel volt vége a filmnek. Ezzel amolyan filozofikusnak tűnt a film. Nem voltak benne rossz gondolatok, de egy akciofilmbe ne akarjanak minden bele tenni. Vagy ne mondják ki nyiltan, csak a történések sugallják azt.
    Egyébként pár dolog nem flott: Mikor a fényképész srácra rákerül az élőskődő, miért éppen pókemberes lesz, hizsen őt nem csípte meg "uránpók". Amikor meg megalázásról papolt a pókembernek azzal nem nagyon tudok egyetérteni, hiszen mikor bedobta a hamisított képeket, azt csak az igazság leleplezése volt, nem megalázás. Szerinem a megalázás, az igazságtalan dolog, szemben az igazsággal.
    NA kész filózósra jött ki ez a film.
    Szerintem azért érdemes megnézni.
  • PrisonMan #23
    Szóval ezzel csak azt akartam kihozni, na de legyen, akkor ez a lista szerintem:
    1. Karib-tenger kalózai 3 [1 milliárd felett]
    2. Shrek 3 [1 milliárd felett, kicsivel lemaradva]
    3. Pókember 3 [900-1 milliárd]
    4. Harry Potter 5 [800-900 millió]
    5. Transformers [7-800 millió]
  • PrisonMan #22
    edios! Nem rétegfilm, de nem esélyes az idei legnagyobb bevételre...
    Szemezgessetek az en.wikipedia.org-on mozibevételeket. A HP5 800-900 millió dollárt fog hozni, míg a Shrek 3 és a Kalózok 1 milliárd felett.
    Pókica 900 és 1 milliárd között lesz valahol. Transformers 7-800 millió, Simpsons amerikában lesz sikeres (ne legyen igazam), Oceán 13-ja (:) és Bourn meg jó 5-600 milliót fog hozni
  • edios #21
    Érdekes. Egyikőtök sem említette HP5öt. Úgylátszik az már ilyen rétegfilm
  • Gyurk #20
    *talán
  • Gyurk #19
    Hát nem tudom. Szerintem Karib 3, Shrek, Transformers (ami szerintem zsír lesz) meg takán a Simpsons Movie (szerintem ezek nagy esélyesek).
  • Help17 #18
    Manapság mindenki filmkritikákat ír, pedig elvileg ez is egy szakma, több évnyi tanulással.
  • k3vin #17
    Ez legalább olyan csalódás mint a Mátrix 3... sőt sokkal nagyobb... egyik barátom írt róla egy kritikát nézzétek meg... sztem még nem javította ki a helyesírási hibákat, de nem ez a lényeg...
  • knightbali #16
    Vagy a Shrek :)