Napi Online

Indul a Sztárok a jégen

Ha nevében nem is, de költségvetésében és kivitelezésében ismét egy megaprodukcióba kezd a TV2, pénteken este indul ugyanis a Sztárok a jégen című, show-elemekkel tarkított produkció, amelytől átlagon felüli nézőszámot vár a csatorna

Február 16-án, pénteken elindul a TV2 új szuperprodukciója, a Sztárok a jégen. A műsor alapformátumából legalább három-négy különböző változat is kering a világban, ám a magyar - bár követi a nemzetközi trendeket - a kereskedelmi csatorna saját fejlesztése - mondta Poich Loránd, a TV2 programigazgatója. A Dancing on ice számos európai országban aratott nézettségi sikereket, többek között a TV2 testvércsatornáján, a holland SBS 6-on.

A TV2 azt várja az új produkciótól, hogy a csatorna kereskedelmileg legfontosabb célközönsége, a 18-49 éves korosztály körében a televízió fő műsoridejének átlagát meghaladó nézettséget hozzon, sőt a fiatal városi női nézők körében még ennél is nagyobb sikerre számítanak. Ha pedig ezek teljesülnek, akár a folytatáson is gondolkodhatnak.


Arra a kérdésünkre, hogy miért erre az időszakra esik a produkció indítása - amely bár sok embert ültet a tévé elé, ám ilyenkor még meglehetősen kicsi a reklámozási hajlandóság -, Poich kifejtette: egyrészt egy jeges műsort nem lett volna célszerű a melegebb időjárásban elindítani, másrészt a televízió nem érzékeli a reklámszűkét, sőt a korábbi évekkel ellentétben idén januárban például a 2006-os - viszonylag alacsony - bázishoz képest 25 százalékkal nőtt a TV2 reklámértékesítése. Mindezek mellett annak is szerepe volt a produkció indításának időzítésében, hogy úgy tudják, az RTL Klub is készült egy hasonló produkcióra. (A konkurens csatorna azonban nem lépett.)

Poich elmondta, hogy például az Egyesült Államokban gyakori, Magyarországon viszont újdonság a korábbi show-műsorokhoz képest, hogy a Sztárok a jégen kétestés műsor, azaz minden pénteken és szombaton láthatják a nézők. A pénteki adásban mutatják be jégtánctudásukat a sztárok és párjaik, az Euroice profi korcsolyázói. A műsor végén a zsűri és a nézők szavazatai alapján a két legkevesebb szavazatot kapott páros párbajozhat a másnapi, show-elemekkel is gazdagított adásban.

Éppen ez utóbbi, illetve a "kiállítás" miatt is igen költséges produkcióról van szó. Azt ugyan nem árulta el a programigazgató, hogy valójában mennyibe kerül a TV2-nek ez a várhatóan kilenc hétig futó műsor, amelynek felvételei a csatorna központjában kialakított jégpályán készülnek, de érzékeltette, hogy nagyságrendileg a Megasztáréhoz hasonló összeget emészt fel. A programot a TV2 tulajdonosának cége, az Interaktív készíti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • greenish #22
    figyelj, szerintem jobban járunk, ha fogalmuk sincs a külföldieknek Kisszel Tündiről, no meg persze Győzikéről...
  • sid87 #21
    Karsai Zita mióta sztár? Szerintem egy senki, nemhogy sztár, vagy nálunk bárki lehet sztár? Mégcsak nem is nyerte meg a táncot, és mégis sztár, nevettséges... Ollivéren legalább lehet röhögni.
  • Tibmanus #20
    Ha jól tudom Ámerikában sem Tom Cruise táncol az ilyen műsorokban. Ha továbbmegyek szinte csak Amerikában vannak sztárok mert csak őket ismeri mindenki... Akkor most hogy is van ez?

    Apus-sal meg egyegytértek. Mindamellett hogy igénytelen műsor volt, még hosszú (éjfélkor lett vége) is és akkor ezek után érdekelni fog valakit a szombati egyórás kiszavazás?
  • Apus #18
    én értem, hogy biztos kellenek ilyen szar műsorok (bár nemtudom kinek), de könyörgöm miért majd 3 órás az összes? agyrém ez a sok húmostírj esemest mert sorsolunk mindenféle kincset, meg a többi szar, hát vicc, hogy ilyesmivel kell a nyomikat a tévé elött tartani mert a műsor egy szánalom fostenger.
  • winters123 #17
    ezzel a témával amúgy foglalkozott a Frei is.
    Itt

    "Hiszen most már nálunk is tele van az ország híres emberekkel. Sztároknak hívjuk őket, megvannak hozzájuk az újságok, a tv-csatornák, de valahogy mégis döcög ez a sztárvilág - nem is illik annak hívni. Magyarországon ez fellengzősen hangzik."
  • winters123 #16
    egyáltalán nem irt hülyeséget. hidd el hogy egy magyar és egy amerikai sztár között fényévnyi különbségek van. De azt hiszem a legjobb példa az, hogy Tom Cruise-t mindenki ismeri itthon, de (minden bántás nélkül) a hazai sztárjainkról fogalmuk sincs az embereknek a világon.

    Lehetnek kivételek, de hogy egy Győzikét vagy egy Kiszel Tündét nem ismer meg egy amerikai az biztos...
  • Gladiator #15
    remelem tudod, hogy nagy hulyeseget irtal. amugy meg en is kivancsi lennek a kulfoldi nagy sztarjaidra...
  • Loverman #14
    bocs h szólok, de te ideírtál egy nagy szánalom szót >.>
  • Picizöldfül #13
    Csak azért nem írok ide egy ekkora SZÁNALOM szót,mert máciustól lesz a Tv2-n a Heroes,és ez egy jó pont nálam. De erre cikkre kár több szót fecsérelni
  • benyas #12
    hát persze...:)a szombat esti láz volt a kedvencem.ki vok plakátolva a szerplokkel :D