Szekeres Viktor

Már márciusban indul a TV2-n a Heroes

Bár a nézőnek lehet, hogy elege van a hangzatos titulusokból és minden évben megkapja, hogy indul a legjobb sorozat valamelyik tévén - de a Heroes körüli felhajtás megérdemli a figyelmet.

A német sorozatok rajongói a szokásos "megint egy amerikai sorozat" fintorral nyugtázzák a hírt és visszakapcsolnak a Rex felügyelőre, míg az amerikai sorozatok hívei azonnal előbányásznak egy centit és elkezdik ész nélkül vágni, hiszen a TV2 kisebbfajta hazai rekordot ért el azzal, hogy ekkora sikernek örvendő sorozatot ilyen hamar bemutat Magyarországon is.


A sorozat nyilvánvalóan még kevésbé ismert itthon, de az amerikai rajongótábor nagysága és a sorozat diadalmenete nyilvánvalóan arra predesztinálja a Heroes (magyarul nyilván Hősök) címre hallgató sorozatot, hogy a hazai rajongókat is megtérítse. Ki tudja? Talán nem csak egy szigeten való kavargás és egy börtönből való szökés előkészülete érdekli a nézőt, hanem pár szuperképességgel rendelkező ember sorsa is, akik arra hivatottak, hogy megakadályozzanak valami a jövőben bekövetkező eseményt.


A Heroes az NBC tavaly ősszel, vagyis alig pár hónapja indult sorozata és bizony ennyi idő elég is volt, hogy a csatorna egyik zászlóshajójává váljon - nem is csoda, hogy már most tudni, hogy 2007. őszén folytatódik a sorozat a 2. évaddal. A Heroes hétköznapi emberekről szól, akik szép fokozatosan ráébrednek arra, hogy különböző, képregényekből is ismert szuperképességekkel rendelkeznek - az érdekesség, hogy ez nem egy kisebb szektában történik meg, hanem a világban szerteszét. Las Vegas-ban, Texas-ban, Japánban, New York-ban, sőt még indiai helyszíneket is felvonultat a sorozat.


A sorozat sikere egyrészt a képregényes tradícióknak is köszönhető, de nem lehet amellett sem elmenni, hogy az embert a szép gyermekkorba visszaröpítő meseszövés, a konzisztens, de mozaikos történet, valamint a sokkoló, közel sem 16 éven aluliakra tervezett képek, valamint a jókora meglepetések is mind-mind részesei annak, hogy a Heroes-nak sikerült valahogy kiemelkednie az idei sorozatok közül.


Hogy a TV2-n sikeres lehet-e a sorozat még nem tudni, hiszen idehaza a képregényes kultúra közel sincs az amerikai szintjén, viszont a sorozatok már idehaza is hódítanak és nem csak a lezártak, hanem az ún. high concept próbálkozások is, mint a Lost vagy A szökés. Utóbbi általában benne van a legnézettebb öt sorozat között idehaza, ellentétben mondjuk Amerikával, ahol a közelében sincs a legnézettebbeknek.


Sajtóértesülések szerintem egyelőre csak annyi biztos, hogy a TV2 valamikor márciusban indítja útjára a Heroes-t, hogy melyik napon még nem tudni. Ám, aki konyít valamelyest a matematikához, az nyilvánvalóan ki tudja totózni, hogy mennyit kell még aludni a premierig és vajon melyik sorozat helyére fog kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #70
    sorry, de ha már a cikk topikjában kérdeztél, akkor az ember abból indul ki, hogy a másik előbb olvas és aztán kérdez. idézek.

    "A Heroes az NBC tavaly ősszel, vagyis alig pár hónapja indult sorozata és bizony ennyi idő elég is volt, hogy a csatorna egyik zászlóshajójává váljon - nem is csoda, hogy már most tudni, hogy 2007. őszén folytatódik a sorozat a 2. évaddal."
  • II Rocky II #69
    én arra gondoltam hogy most eddig össz mennyi évad van.De más értelmes embertől kaptam választ.
  • winnie #68
    "(a Heroes hány évadból illetve azon belül egy évad hány részből áll?)"

    egy sorozatról nem tudni, hogy hány évadból áll. amíg nézik, csinálják. lehet, hogy 2 lersz, lehet, hogy 5 de lehet, hogy 10.
  • kuci06 #67
    Jelenleg csak egy évad van belőle(18. érsz lesz holnap), de már tervezik a következőt. Egy évad asszem 21 vagy 24 részes.
    És ez sokkal jobb mint a Pb ;)
  • II Rocky II #66
    nekem tetszik a sorozat.Majd olyan jó mint a Prison Break.(a Heroes hány évadból illetve azon belül egy évad hány részből áll?)
  • winnie #65
    sorozat. nem film.
  • II Rocky II #64
    én is várom a filmet,jónak igérkezik habár még csak a csatornán bemutatott rövidke kis bemutatót láttam.
  • BigLuke #63
    Én is szeretnék gratulálni a képekhez, enyhén spoileresek...
  • Dredd #62
    arra mondjuk kíváncsi vagyok, magyarul hogy adják vissza a Hiro-Hero szóviccet (angol kiejtése minkettőnek hiro), a kis japán neve és a hős kifejezés amik egymásra utalnak a sorozatban.
  • gErEth #61
    akkor ezek szerint a tv2 beújít és végre valami jo sorozatot is beindít :P