Szekeres Viktor

Fűrész 3 - jött, látott és győzött

Olyan teljesítmény ért el nyitó hétvégéjén a Fűrész 3, mely az utóbbi évtizedben csak két filmnek sikerült. De vajon mi lehet a titka az elmúlt évek legnagyobb popcorn-szenzációjának?

Nincs mese, hatalmas fegyvertény, amit a Fűrész 3 és az egész trilógia véghez vitt. Általában, mint ahogy azt a Sikoly 2-ben is kifejtették, egy folytatás sosem érheti el az elődök minőségét, így törvényszerű, hogy egy sorozat esetében az érdeklődés idővel, az ismétlődés, a rókabőr-effekt kiérlelődése után csökkenni fog.

Filmes bevételi szempontból is általában igaz, hogy ha egy filmhez "felesleges" folytatás készül, akkor a közönség azzal díjazza, hogy nem megy el akkora számban a vetítésre, mint az első rész alkalmából, ami hatványozottan igaz a horrorfilmekre. Elég csak mondjuk az Átok 2 vagy a Texasi láncfűrészes újabb részeire gondolni, melyek az első hétvégén kisebb érdeklődést váltottak ki, mint az első részek első hétvégéjén.

Viszont, ha egy nagyon nagy sikerű filmről van szó, amely jó részt videón/DVD-n teremtett magának kultuszt (ld. Fűrész), akkor szinte biztos, hogy a folytatás első hétvégés érdeklődése meg fogja haladni az első részét, hiszen az új rajongótábor is azonnal, már az első napokban látni akarja a filmet. (Jellemző módon van, hogy az első 3 napon, vagyis az első hétvégén termelődik a filmek bevételének fele vagy harmada.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ez a tömeges filmnézés persze egy folytatás esetében sem jelent instant sikert, mert az egy dolog, hogy az első 3 napon sokan megnéznek egy filmet, ha az embereknek nem jön be az alkotás, akkor a bevétel a további hetekben rohamosan csökken és a nagyobb nyitány ellenére sem biztos, hogy túl fogja szárnyalni az elődöt. A hatalmas sikerű Kör esetében (15 milliós nyitás/129 milliós amerikai bevétel) hatványozottan igaz volt ez a jelenség, hiszen a második rész bár 35 millió dollárral nyitott (több mint kétszerese az eredeti filmének). Mégis mindössze 76 millió dollárt volt képes összeszedni, ami jelentősen alulmaradt az első film teljesítményének.

És itt jön a Fűrész-trilógia a képbe. Nem sok filmnek sikerült az a fegyvertény, hogy az első rész iránti érdeklődést meghaladja a második rész, azt pedig a harmadik, főleg azért, mert a horrorfilmek esetében még jobban fennáll az elfásulás lehetősége, pláne, ha évenkénti folytatásokról van szó. Az utóbbi időben mindössze két trilógiának sikerült elérnie azt, hogy az előző rész nyitányát, az első hétvégés bevételt minden folytatás túlszárnyalta.

A Sikoly-trilógiának (nyitányok: 6 millió - 32 millió - 34 millió) és a Végső állomás-trilógiának (nyitányok: 10 millió - 16 millió - 19 millió), és persze most a Fűrész-trilógia is kitett magért 18 - 31 - 33 milliós nyitásaival. Ez azt mutatja, hogy a készítők jó irányba haladnak, a nézők szeretik a sorozatot és jóval kevesebben vannak azok, akik rókabőr-hatást észlelnek a filmeknél. A nagy kérdés már csak az, hogy sikerül-e a sorozatnak bevételben is előrelépnie, vagyis a 2. rész 87 milliós sikerét túlszárnyalnia. Ez lenne az igazi mérföldkő, hiszen a Sikoly 3. része és a Végső állomás 2. része a magasabb nyitány ellenére nem tudta túlszárnyalni az elődöt. A Fűrész előtt ez a kapu még nyitva áll.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ennek talán az a titka, hogy a Fűrész eddig összes része más irányból közelítette meg Jigsaw-t és áldozatait. Bár a lényeg mindegyik filmben közös, a trükkös feladványok és a nagy fordulatok a harmadik részből sem hiányozhatnak. Ennek története szinte másodpercre pontosan ott kezdődik, ahol a második részé véget ért. Jigsaw ezúttal segítséget kér egy orvostól, hogy gyógyítsa ki betegségéből. Persze a lehetetlen küldetést természeténél fogva még jobban megnehezíti mindenki kedvenc mókamestere azzal, hogy az orvost is érdekeltté teszi az életmentésben, miközben újabb feladványok várnak az újabb áldozatokra. A recept egyszerű volt. Még több vér, még több csapda, még több áldozat és még gonoszabb feladványok.

A rajongók örülhetnek, hiszen az előző részekből ismert és még élő szereplők szinte mind visszatérnek, de persze neveket nem ildomos írni, hátha valaki még nem látta a filmeket. És a siker fényében az sem meglepő, hogy jövő Halloweenre újabb Fűrésszel, a negyedik résszel állnak elő a készítők. Az újabb rész sztorijáról nem tudni sokat, de Jigsaw egyre romló állapotát elnézve lehet, hogy előzményekkel foglalkozik majd, hiszen a múltban végtelen számú variációs lehetőség áll rendelkezésére a készítőknek. Ami természetesen végtelen számú részt is jelenthet, hiszen ha csak a harmadik rész egy premierdélután alatt(!!!) megtérülő 10 milliós költségvetését nézzük, akkor a finanszírozó stúdió (és a nézők) legfőbb érdeke az, hogy minél több részt gyártsanak a sorozatból.

A divatos horror-thriller tehát folytatódik, a popcornzabálók örülhetnek (mert valljuk be, ez a Fűrész legnagyobb erénye, eléri a tipikus horroroktól ódzkodó tömegeket is), a horror igazi hívei fanyaloghatnak (érthetően, hiszen nekik csupán nyúlásegyveleg a film a csak általuk ismert, alsópolcos régi filmekből) - a kommersz horror újjáéledt. Legnagyobb örömünkre. Bár még több Fűrészhez hasonlatos, idővel Hollywoodban is befutó próbálkozás lenne. Hazai bemutató december végén. Vér fog folyni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csgery #66
    Nekem tetszett az 1 és 2 is! A hármat feliratosan néztem meg, és nagyon bejött!!!!! Hozza a fasza "fűrész" színvonalat, amit már megszokhattunk (legalábbis szerintem).
  • wanek #65
    Maximum még te nem láttál olyat...
  • winnie #64
    rengeteg olyan filmet is csinálnak.
  • Tetsuo #63
    Utálom az ilyen műbrutális, ál-nemcenzúrázott gagyi faxságokat.
    Miért nem csinálnak (ha már akkora művészetnek tartják) télleg nem cenzúrázott filmet, amiben minden látszik és bele lehet élni magad, nem pedig bosszankodsz a messziről mutatott gumitestrészeken.. Persze akkor moziban nem lehetne vetíteni, de hát úgy igazán kultusz lenne és nem kéne köré ilyen pokemon-marketing.
  • wanek #62
    Megnéztem mégegyszer, most már lényegesen jobb minőségben mint először és most már magyar felirattal együtt, tényleg nagyon kemény.
  • freddyman #61
    * megrendezték
  • freddyman #60
    nekem eddigi részek tetszettek és jól megszervezték
  • CsőKujts #59
    És ez k ia f***t érdekel?
  • winnie #58
    " (még vannak, akik emlékeznek az Életben maradni-ra, a Hair-re vagy éppen a Dirty dancing-re; manapság egyik sem lenne siker)"

    egyik sem volt különösebben nagy siker. főleg a hair volt bukta. az más kérdés, hogy utána milyen státuszba kerültek a filmek.

    "Az, hogy nem a Pride&Prejudice a mostani kasszasiker, az annak köszönhető,"

    az annak köszönhtő, hogy nem olyan film. nem érdekli az embert, meg nem is annyira jó. van rengeteg kivétel, amit nem lehet a tömegkultúrával magyarázni. sok film, ami ezen elmélet alapján siker lehetne és nem az, és viszont.
  • Hoz_Hun #57
    A Blade az jóóó.