Ötvös Tibor

Maximus túlvilági kalandja?

A legújabb hírek szerint Ridley Scott megoldotta Maximus halálának kérdését. A Gladiátor 2 ugyanis - Russell Crowe elmondása szerint - a Túlvilágon játszódik majd.

Amint arról már mi is többször beszámoltunk, Ridley Scott rendező folytatni akarja egyik legnagyobb sikerét, a Gladiátort. Először úgy tűnt, hogy a Djimon Hounsou által életre keltett Juba lesz a folytatás főszereplője, ám nemrég maga Scott nyilatkozta, hogy Maximus nélkül nincs igazi Gladiátor 2.

A mai napon pedig a főszereplő, Russell Crowe nyilatkozatban fejtette ki véleményét a dologról. "Folyamatosan beszélünk a dologról" - kezdte az egykori Maximus. "Azonban eléggé megnehezítettük a dolgunkat, hiszen az első rész végén - felelőtlenül - megöltük Maximust. De ettől még nem adjuk fel a dolgot."


Vajon ki lesz társa a túlvilágon Maximusnak?

"Történtek már furcsább dolgok is Hollywoodban" - folytatta Crowe. "Folyamatosan egy amolyan 'Mi történhet a Túlvilágon?' - dolog jár az agyunkban. Persze rengeteg forgatókönyv-vázlatot készítettünk már és ez a halál utáni kaland tűnik a legesélyesebbnek."

Kíváncsian várom, milyen visszhangot vált ki ez a hír a fórumozók körében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Spaw #28
    Nemértem miért kell ezt eröltetni.Scott bácsi inkább kezdjen valami újba ahelyett hogy egy jól sikerült filmet elcsesszen egy ilyen "túlvilági" második résszel.Nehéz lesz jól megcsinálni.
  • Tower Guard #27
    Rohadt jó volt az 1 és remélem jól megcsinálják ezt is mondjuk kicsit fura a túlvilági sztori de tényleg jól kisülhet ez
  • HUmanEmber41st #26
    Hát LOL.. a Radiátor a búzamezőn találkozik a családdal, meg a régi vitéz harcostársaival, majd kardjaikat kaszává alakítva nekiállnak az aratásnak:) :) :) :) De mikor learattak mindent, jön valami GONOSZ, és jól elviszi a búzájukat :) :) :)
    Erre persze Rasszel Krow ideges lesz és....
    Ehhez mit szóltok?? :) :)
  • Sundance #25
    Jézusom.....

    Ennyi erővel, nem tudom minek erőlködnek. Egy Fast&Fourious féle "következő részt" nyugodtan csinálhatnának....
    Ahol semmi köze az előzményekhez, csak a cím. Ez ugye nyilvánvalóan rókabőr effektus.

    Tehát Galdiátor 2: egész nyugodtan lehet romatikus tini-horrorpornó (kizárólag noname szereplővel, esetleg megjelenik benne Stifler mamája), úgyis a címe a lényeg.....
  • Lordboxi #24
    Az a baj, hogy maximus már boszútállt. Ráadásul, eléggé vártais már a halált. A film végén pedig feltünt a tulvilág, ha jól emlékszem azzal végződött, hogy a búzamezőn flangál. Egyszerűen nem tudok elképzelni semmi normális folytatást. Persze én is tudnék kitalálni pár hülyeséget. Pl Maximuson akar bosszútállni a tulvilágon a császár, úgy, hogy pokolba taszítja a családját.
  • Normal #23
    Küzdje ki magát a pokolból, hogy bosszútállhasson.
    Jöjjön rá, hogy a bosszú nem éri meg, és bár a végére felküzdötte magát egy pokoli sereg élére, inkább vigye őket a megváltásba.
  • rolika #22
    el tudnék képzelni egy folytatást, olyasmi stilizált, de azért a valóságra ütő túlvilággal, amilyen a constantin-ban volt. persze ne pont ugyanolyat, mert az koppintás lenne.
    mindenesetre nem kéne elkapkodni :)
  • Csudri #21
    Gladiator: Sword of Vengeance? Fúú az jó volt, de nekem az egyik pálya bug-os volt. :( Nem nyílt ki egy rács és így nem tudtam végigvinni.
  • pauly #20
    Na ja,szerintem is nagyon jó...
    Nem is értem,hogy egyesek többször nekifutottak mire végignézték :)Aki szereti az ilyen stílusú filmet,annak biztos hogy tetszik is,aki meg nem,az minek erőlteti :)
  • uniu #19
    Pedig nagyon jo film!

    Amugy: effekt, hallucinal...