Napi Online

Elindult a Duna Televízió Autonómia csatornája

Húsvétkor elindult a Duna Televízió új tematikus csatornája, az Autonómia. Adásait 24 órában sugározzák, kétszeri ismétléssel adják a délután négytől éjfélig tartó nyolcórás műsort.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke elmondta, hogy a csatorna célja: "érzékeltetni a világban élő magyarokkal, hogy van közös nevező, és ez a magyar ügy, a médiának pedig nagyon nagy szerepe és felelőssége van ennek megismertetésében. Ez nem azt jelenti, hogy a Duna Televízió új csatornája, az Autonómia egy végeláthatatlan politikai esszésorozattal fog majd kedveskedni a nézőknek. Ez ugyanolyan kulturális televízió lesz, mint amilyen a Duna Televízió régi csatornája, mert hiszen ez az, ami leginkább érzelmileg össze tud kapcsolni magyart a magyarral, de magyart a katalánnal, a baszkkal, a rétorománnal és bárkivel."

Az Autonómia csatornán jelentős szerepet szánnak a határon túli magyar tévéstúdióknak. Naponta 16.00 és 19.55 között jelentkezik az EU-járat információs és szolgáltató magazin. Naponta jelentkezik az Agora című műsor, amelybe vendégeket hívnak határon belülről és kívülről, akikkel a legkülönbözőbb témákról fognak beszélgetni. Mindezeken túl lesz egy fikciós sorozat este hat és hét óra között. Este nyolc órától a Duna Televízió híradóját ismétlik meg, s mindennap lesz világhíradó tíz percben. Szombatonként jelentkezik a Parlando - Ahogy bennünket látnak... című műsor, minden héten más országból. Lesznek dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek, játékfilmek, koncertek, könnyűzenei magazin és sok más egyéb is.

A Duna Televízió idén 500 millió forintot fordít a csatornára, amit saját költségvetésükből tettek félre erre, vagyis a kormányzat nem nyújtott támogatást a büdzséből az új csatorna indításához, illetve működtetéséhez. A fenti összeget egyéb addicionális forrásokkal igyekeznek kiegészíteni, egyebek között uniós pályázatokon remélnek pénzeket ehhez, illetve reklámbevételekkel, valamint magyarországi szponzorokkal igyekeznek megtámogatni az új csatornát. Az Autonómiát ugyanarról a műholdról sugározzák, mint a Duna adását, ezért viszonylag könnyen be lehet állni a vételére. Az Antenna Digital már az indulástól felvette programjai közé a Duna új csatornáját, és némi csúszással a UPC Direct kínálatában is megjelenik az Autonómia. A későbbiekben a kábeltelevíziós cégekkel folytatott tárgyalások eredményeként - amelyek a televízió illetékese szerint előrehaladottak - szélesebb körhöz is eljuthat az Autonómia programja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #2
    Akkor nézd a kereskedelmiket ott többet kapsz az igényeidnek megfelelően! Egyáltalán tudod mi az a rossz?
  • czking #1
    nagyon rossz