SG.hu

Itthon legszívesebben hírműsorokat nézünk

A GfK Hungária Piackutató Intézet Életstílus kutatása szerint tízből három magyar úgy érzi, televízió nélkül nem lenne teljes az élete. A legkedveltebb televíziós műfajok közül a tanulmány szerint vezetnek a hírműsorok, az időjárás-jelentés, a kabaré és humoros műsorok.

A kutatás eredményei szerint a magyarok az európai átlagot meghaladó mértékben néznek televíziót. Tíz emberből hárman azt állítják, hogy a tévé nélkül nem lenne teljes az életük. Talán nem meglepő a tény, miszerint a hölgyek a férfiaknál nagyobb arányban nyilatkoztak így, ám az elgondolkodtató, hogy ugyanez fokozottan jellemző az idősebb generációra.

A legidősebbek – s egyben feltehetően a legtöbb egyedül élő, magányos ember – számára a TV jelenti az egyetlen társat a mindennapokban. A tévé nélkülözhetetlenségének tekintetében azonban a szomszédos országok még rajtunk is túltesznek: a kelet-közép európai megkérdezetteknek ugyanis átlagosan 47 százaléka érzi úgy, hogy életében űrt hagyna a TV hiánya. A kutatás kitért a sugárzott műsorokkal való elégedettség mérésére is. A tanulmány tanúsága szerint hazánkban a megkérdezettek csupán 15 százaléka gondolja úgy, hogy a tévében viszonylag gyakran vannak jó műsorok. A kelet-közép európai átlag ezzel szemben 35 százalék körül alakul.

A tanulmány rámutat, hogy az országos és nemzetközi eseményekről szóló beszámolókat jellemzően a férfiak, illetve a 40 éves korosztálynál idősebbek kísérik figyelemmel. Tízből átlagosan hárman néznek gyakran szórakoztató vagy beszélgető-műsorokat, illetve 42 százalékuk kapcsolja be tévéjét, ha számára érdekes személyt láthat benne.

A pálmát a hírműsorok viszik, melyeket saját bevallása szerint a magyarok 54 százaléka kedvel. Ezt követi az időjárás-jelentés (45 százalék), a kabaré (34 százalék) és a humoros műsorok (32 százalék). E műsortípusok mellett a kvízműsorokról, a tudományos-technikai újdonságokat bemutató műsorokról, továbbá a zenés darabokról és operettekről mondhatjuk el, hogy a magyarok a régió átlagához képest jobban kedvelik őket. A sportközvetítések, a házi praktikákkal foglalkozó műsorok, az akciófilmek és a sci-fik kedveltsége azonban némiképp elmarad a közép-kelet európai átlagtól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!