Szekeres Viktor

Itt a Die Hart 2 előzetese Kevin Harttal

Megjött a Die Hart 2-trailer.

Itthon február 24-én vált elérhetővé a Prime Video platformon a Die Hart című Kevin Hart-sorozat film formájában. A Quibi digitális platform által készített szériáról van szó, amit a Quibi megszűnése után a Roku vett át - a formátumváltás érthető, hiszen már az első évad is mondhatni egy szétszabdalt film volt. Március 31-én pedig Amerikában a második rész, a Die Hart 2: Die Harter is megérkezik Eric Appel rendezésében Derek Kolstad forgatókönyvéből, és olyan színészek fognak szerepelni, mint John Cena, Ben Schwartz és Paula Pell.


A korábban Action Scene címen berendelt sorozat a komikus standupos mozifilmjének nyitójelenetét bővíti ki, mely során Hart élete akciófilmes szerepét próbálja megszerezni, mert unja, hogy folyton komikus mellékszereplőként kell villognia. Ehhez pedig egy kiképzésen kell részt vennie. Hart mellett az első szezonban, vagyis a filmben John Travolta, Nathalie Emmanuel, Jean Reno és Josh Hartnett kapott kiemelt szerepet - Emmanuel természetesen a folytatásban is látható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!