Szekeres Viktor

Komoly buktának ígérkezik a Shazam 2

Lehet, hogy nem fog rápakolni az előző rész bevételeire a második Shazam!.

A Shazam című film kellemes meglepetés volt bevétel szempontjából a mozikban, hiszen egy mondhatni nevenincs szuperhősről, egy mondhatni nevenincs főszereplővel készítették el, és miután hazájában 53 millió dollárral debütált az egyébként 100 millió dolláros költségvetésből készített film, végül 140 millió dolláros bevételig jutott el, Amerikán kívül pedig 224 milliót kalapozott össze, így 365 millió dolláros világbevétellel zárta mozis futását. Ez pedig egy új szuperhősre épülő film esetében kifejezetten tiszteletre méltó eredmény - nem sokkal hozott kevesebb bevételt, mint a spinoffjának mondható, azonban sztárfőszereplős Black Adam. Azonban úgy néz ki, hogy csak egyszer volt Budán kutyavásár.

A korai előrejelzések alapján a viszonylag sokat csúsztatott, legutóbb az Avatar 2 elől kimenekített második része, az Istenek haragja, azaz a Fury of The Gods komoly csalódást fog okozni a nyitóbevételével, melyet egyelőre 35 millió dollárra lőnek be, amivel Amerikában lehet, hogy a száz milliós bevétel sem lenne meg a film teljes futására. Ilyen számokkal csak egy nagyon erős, jó szájhagyományt kiváltó filmmel lehet tiszteletre méltó számokat elérni. Persze alá kell húzni, hogy az előrejelzések még koraiak, ha a Warner komolyabban ráfekszik a kampányra, még bőven nyithat jobban is a film, de egyelőre komoly csökkenés fele tendál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!