Szekeres Viktor

Csúszik a Peacemaker folytatása

James Gunnak most nincs ideje tévésorozatozni.

Mint ismert, a Warner a DC-s IP-k kapcsán nyáron elhatározta, hogy hasonlóan a Marvel Studioshoz egy kézbe fogja összpontosítani a kreatív szálakat. Sokáig úgy tűnt, hogy Dan Lin lesz az ottani Kevin Feige, azonban vele nem tudott megegyezni a stúdió, így végül James Gunn és producer társa, Peter Safran lett új agytrösztként szerződtetve a korábbi DC Films, a DC Studios élére, hogy a szuperhősös franchise-okért feleljen, amik film, tévésorozat és animáció formájában jelennek meg. És amik kapcsán az a terv, hogy mostantól közös univerzumot alkotnának.

A sok új projekt kapcsán azonban üröm az örömben, hogy James Gunn annyira elfoglalt (jelen esetben a Superman-filmmel), hogy másik projektjén, a Peacemaker második szezonjén nem tud dolgozni, így nem elég, hogy egy évvel az első évad bemutatója után januárban nem került sor a folytatásra bemutatására, de még jó ideig nem is fogjuk látni John Cena hírhedt karakterének kalandjainak folytatását. A 2. évados berendeléssel bíró széria főszereplője John Cena, aki a Suicie Squados karakterét viszi tovább. Mellette még Freddie Stroma (Vigilante), Steve Agee (John Economos), Danielle Brooks (Leota Adebayo), Jennifer Holland (Emilia Harcourt) és Chukwudi Iwuji (Clemson Murn) kapott kiemelt szerepet az első szezonban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #1
    Ez nagyon nem jó hír-.remek sorozat volt, jöhetne a folytatás..