Szekeres Viktor

Folytatódik Chris Pratt akciósorozata

Lesz második szezonja is A végső listának.

A Chris Pratt főszereplésével készített A végső lista (The Terminal List) esetleges folytatásáról jó ideje nem lehetett hallani a nyári premier óta, de a főszereplő többször megnyugtatta a rajongókat, hogy elég jól áll a széria szénája, és most végre hivatalosan bejelentésre is került, hogy a Prime Video megadta neki a második évados berendelést.

Az itthon is megjelent regény hazai kiadásának a fülszövege a következő: "James Reece őrnagy, az amerikai haditengerészet SEAL-egységének parancsnoka utolsó küldetését teljesíti Afganisztánban, amikor egy tragédiába torkolló rajtaütés során valamennyi embere életét veszti, ahogy a segítségükre érkező légi támogatás helikoptereinek személyzete is. Mindezek után, az Egyesült Államokba való hazatérése napján a számára legkedvesebbek gyilkosság áldozatai lesznek, és Reece rádöbben, hogy nem külső ellenséggel áll szemben, hanem egy olyan összeesküvéssel, amely a legmagasabb kormányzati körökig ér el.
Mindent elvettek tőle. Most rajta a sor. Mivel nem maradt veszítenivalója, Reece arra használja több mint egy évtizedes katonai pályafutása során szerzett tudását, tapasztalatát, hogy megbosszulja családját és bajtársait. A sodró lendületű és kiszámíthatatlan fordulatokkal teli thrillerben egy katona könyörtelenül levadássza ellenségeit Washington felsőbb köreiben, és ennek során nem tartja be többé sem a hadviselés szabályait, sem a jogállam normáit. James Reece-t családja és hazája iránti szeretete és soha el nem múló bosszúvágya vezérli egyszemélyes küldetésében, amelynek során szembeszáll az abszolút hatalom korrumpáló erejével, és azokkal, akik mindent megtennének ezért a hatalomért.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    Elég sok mindent megváltoztattak a könyvhóz képest. És nem a sorozat javára... De azért nézhető.