Szekeres Viktor

Befejeződhet az egyik legsikeresebb horrorsorozat

Lehet, hogy nem lesz több Démonok között-film a negyedik után.

Októberben számolunk be arról, hogy elkészülhet a Démonok között 4. Ami lehet, hogy az utolsó epizód lesz a sorozatban, ugyanis a rendező, James Wan azt nyilatkozta a Collidernek, hogy jelenleg is keresik a megfelelő Warren-sztorit a filmnek, ami meglehet, hogy le is zárja a horror franchise-t. És ezért is nagyon alaposan kívánják megtervezni.

Még nem tudni, hogy a Warren-házaspárt alakító Vera Farmiga és Patrick Wilson vissza fog-e térni a Démonok között, azaz a The Conjuring-sorozat negyedik részére, de az biztos, hogy a film forgatókönyvét David Leslie Johnson-McGoldrick fogja írni, miután a gyártó stúdió leokézta a film fejlesztésének elkezdését. Az író korábban a második rész, valamint a folytatás The Devil Made Me Do It szkriptjét jegyezte.

Az, hogy a Warner Bros. még mindig üti a vasat, annak tudható be, hogy a jelek szerint az továbbra is meleg. Számokra lefordítva mindez azt jelenti, hogy a 2013-as első rész 20 millió dollárból Amerikában 137 milliót hozott, míg Amerikán kívül 183 milliót. Ezt a folytatás 2016-ban 102 milliós belföldi és 219 milliós nemzetközi bevétellel követte, majd pedig a 2021-es harmadik rész 65+140 millió dollárig jutott el, bár járványos körülményke között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!