Szekeres Viktor

Nem lesz Wonder Woman 3 Gal Gadottal

Nem fog elkészülni Patty Jenkins harmadik WW-filmje.

Mint ismert, a Warner a DC-s IP-k kapcsán nyáron elhatározta, hogy hasonlóan a Marvel Studioshoz, egy kézbe fogja összpontosítani a kreatív szálakat. Sokáig úgy tűnt, hogy Dan Lin lesz az ottani Kevin Feige, azonban vele nem tudott megegyezni a stúdió, így végül James Gunn és producer társa, Peter Safran lett új agytrösztként szerződtetve a korábbi DC Films, a DC Studios élére, hogy a szuperhősös franchise-okért feleljen, amik film, tévésorozat és animáció formájában jelennek meg. És amik kapcsán az a terv, hogy mostantól közös univerzumot alkotnának.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint már meg is kezdődött a DC-s univerzum kemény kezű átalakítása, aminek egyik első lépése az volt, hogy miután Patty Jenkins, a Wonder Woman-filmek rendezője prezentálta a harmadik részre vonatkozó terveit, nemet mondtak a projektre, ami így nem készülhet el, és ez egyben a Jenkins, valamint Gal Gadot nevével fémjelzett Csodanő-iteráció végét is jelenti. Vagyis, ha lesz új Wonder Woman-film (és jó eséllyel lesz valamikor), akkor azt másik készítővel és másik főszereplővel fogják elkészíteni.

A sajtóértesülések arra is utalnak, hogy Patty Jenkins a Wonder Woman után egy másik franchise-t kaphat a Warnertől, így lehet, hogy nem kell elhagynia a DC-s képregényes univerzumot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #1
    Pokemberből is 3 volt már viszonylag rövid idő alatt, Batman meg ki tudja hány.
    Gal Gadot meg már befutott annyira, hogy nem kell félteni, hogy ajánlat nélkül marad.