Szekeres Viktor

Figyelemfelkeltő plakátot kapott az új magyar mozis fantasy

Már nézhető a mozikban Az átjáróház.

Az előzetes mellé plakát is dukált, és természetesen a csütörtöki premier Az átjáróház is megkapta a magáét, és azt kell, hogy mondjuk, hogy Madarász Isti második filmjének reklámanyaga, ha jó nem is, de talán figyelemfelkeltő lett, talán aki látja, hogy magyar alkotásról van szó, utána is fog nézni, hogy mi fán is terem.

A film hivatalos szinopszisa a következő: "Sokan mondják, hogy az igazi szerelem a síron túl is kitart, de kevesen hiszik el. És igazuk van: a szerelem addig tart, amíg az élet. Pár ritka kivételtől eltekintve.
Krisztián (Bárnai Péter) vagány és laza srác, aki egy nála is furcsább nagynénikéjével (Kútvölgyi Erzsébet) kettesben él, és végre szerzett magának állást: egy hullaház portása lett. És halál szerelmes – volna. De a kiszemelt csaj (Rujder Vivien) az első találkozásuk után nem sokkal mint ügyfél bukkan fel nála: mármint egy buszbalesetet követően hozzák a fagyasztóba. Csakhogy a szerelmes szív akkor is harcra kész, ha már nem dobog. Krisztián és Ági – bár egy világ választja el őket – nem nyugszik békében. És szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. Egyedül talán nem boldogulnának, de a segítségükre van pár jó szándékú és jó humorú tetem, egy nagyvárosi boszorkány és a saját harcias, a megváltoztathatatlanba sem belenyugvó lelkesedésük. Szükségük is lesz rá: mert a halál nem tréfál, és egy földöntúli hatalmú, az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János), mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak. "


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!