Szekeres Viktor

Kiderült, miről fog szólni a Furiosa

Kiadták a Furiosa szinopszisát.

Hivatalos szinopszist adtak ki a Mad Max: Fury Road előzményfilmjének, a Furiosának, melyből kiderül, hogy a világ összeomlása után a főhőst kislányként elrabolja egy hadúr, Dementus által vezetett motoros banda, akik a pusztaságban "vándorolva" ráakadnak az Immortan Joe által irányított Citadellára, melyet követően a két zsarnok egymás ellen feszül, miközben Furiosának jó pár megpróbáltatás közepette csak a hazajutás jár a fejében.

A rendezés természetesen ismét George Miller reszortja, aki a Three Thousand Years of Longing című filmje forgatásának befejezése és cannes-i fesztiváltoztatása után látott neki a jó rég óta tervezett alkotásnak, mely kapcsán a filmes már jó ideje megerősítette, hogy nem fog rá visszatérni Charlize Theron, a főszereplő Anya Taylor-Joy lesz. Arról felesleges írnunk, hogy maga a Fury Road mekkora siker volt, hiszen nem elég, hogy Amerikában 154, a világ többi részén pedig 225 millió dollárig jutott el, 10 Oscar-jelöléséből 6-ot díjra is váltott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    furry rosa guberálóként él egyedül, aztán egyik nap talál egy sugárkardot, és 15 perccel később már jedi.