Szekeres Viktor

Biztató hírek az élőszereplős Godzilla-tévésorozatról

Már címe is van a Monsterverse-sorozatnak.

Januárban robbant a bomba, és dobbant a szörnysorozatok rajongóinak szíve, ugyanis ekkor derült ki, hogy az Apple Tv+ szörnyverzumos sorozatokat tervez készíteni, miután elég komoly szerződést kötöttek és a Legendary Televisionnel, mely keretében utóbbi előbbi platformra fog gyártani élőszereplős, a Monsterverse-ben (Szörnyverzum) játszódó alkotásokat. Ez utóbbi univerzum azt a világot jelenti, amiben az emberek rádöbbentek arra, hogy léteznek óriásszörnyek. Eddig a Godzilla, a Kong: Skull Island, a Godzilla: King of the Monsters, valamint Godzilla vs. Kong játszódott itt.

Nemrég kiderült, hogy az első tévésorozat címe Godzilla and The Titans lett, amiből az is kiderül, hogy nem csak egy szál Godzillára kell számítania az érdeklődőknek. A sorozat készítője Chris Black lenne, aki egyben a showrunneri teendőket is betöltené, valamint az a Matt Fraction, akit eddig leginkább képregényíróként ismerhettünk, gondoljunk csak a Hawkeye-füzetekre. Az eddig mozifilmjei révén több, mint 2 milliárd dollár bevételt hozó Monsterverse első tévésorozata egy családról szólna és kiemelt szerepet kapna benne a Monarch titkos szervezet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!