Szekeres Viktor

Jason Momoa is beszáll a Halálos iramban 10-be

Elkezdődött az FF10 castingja.

Egy újabb ismert arcot szerződtetett a Universal stúdió a Halálos iramban, azaz a Fast & Furious franchise-ban. Ő nem más, mint Jason Momoa, értesült a Deadline, akinek a karaktere természetesen Dominic Torretto ellenlábasa lesz. A filmre a tervek szerint Vin Diesel mellett Tyrese Gibson, Ludacris, Michelle Rodriguez és Sung Kang is visszatérne, a rendező pedig ismét csak Justin Lin lenne.

Egyelőre a történetről természetesen semmit sem tudni, de a terv az, hogy az amerikai premierre 2023. május 19-én kerüljön sor. Mint ismert, tavaly, a járvány ideje alatt került bemutatásra a kilencedik rész, mely világszerte 720 millió dollár bevételt ért el, így az év egyik legsikeresebb filmje lett. Persze a szerepléséből az is kiderült, hogy hol rajonganak inkább érte, hiszen míg Amerikában 173 millió dolláros bevétel hozott, addig világszerte 553 milliósat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!