A kaptár - Raccoon City visszavár

Ismét nem sikerült egy értelmes Resident Evil filmet összehozni, pedig egész élvezhetően indul a dolog. Ám a Raccoon City visszavár rosszabb, mint Paul W.S. Anderson munkássága.

Hogy tetszett a A kaptár - Raccoon City visszavár?
  • Nagyon jó volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Elég volt a próbálkozásokból!
Őszintén megmondva nagyon meglepődtem azon, hogy a Capcom tovább folytatja a Resident Evil filmsorozatot, hiszen Paul W.S. Anderson és Milla Jovovich kettőse hét rész alatt kicsinálta A kaptár-franchise-t. Az utolsó fejezet kapcsán már azt gondolta az ember, hogy ennek nincs helye a mozikban, de láthatóan a jogtulajdonosok nem erre a következtetésre jutottak. A 25. évfordulóra készített A kaptár - Raccoon City visszavár ugyanis januárban eljutott a hazai mozikba is, miután külföldön már csúnyán megbukott. Teszem hozzá: megérdemelten.

Adott egy történetnek nevezett valami, mely alapján az első két játék eseményeit próbálják egyetlen filmbe összehozni. Azonban a forgatókönyv olyan szinten felszínes és sablonos, hogy tényleg nem érdemes belemenni. Az első negyed óra még úgy-ahogy eldöcög, akár még izgalmasnak is nevezhető, majd váltunk és rögtön leül az egész film. Megjelennek ugyanis olyan szereplők, akik - ahogy azt egyes termékek csomagolásán olvashatjuk - csak nyomokban tartalmazzák a játékban látott karaktereket.


Claire és Chris Redfield, Jill Valentine, Albert Wesker, Leon S. Kennedy, William Birkin, Ada Wong - mind itt vannak. De minek? - merült fel a kérdés bennem a film nézése közben. Színészkedésnek nevezhető tevékenységet maximum a Kaya Scodelario által alakított Claire mozdulataiban lehet felfedezni, a többiek nem méltók a színész megnevezésre. Leon S. Kennedy ábrázolása pedig már most kicsapta a biztosítékot a rajongóknál.

Az eredeti Kaptár-filmekben voltak azért idézhető és emlékezetes pillanatok, például a lézeres folyosó az elsőből vagy a madaras támadás a harmadikból. A Raccoon City visszavár kapcsán ilyet nem találunk. Persze lehet kifogásként mondani, hogy mindössze 25 millió dollárból készült a film, de ennek az összegnek sem látjuk a nyomát. A környezet rém unalmas, a látvány nagyon Zs-kategória, a zombik kivitelezése egész egyszerűen nevetséges... és még lehetne sorolni hosszan a negatívumokat.

A legnagyobb negatívum maga az ötlet. A Resident Evil játéksorozat egész jó sztoriszálakkal bírt, ám ezeket valamiért nem tudják átültetni a vászonra. Ráadásul az utolsó két rész elmozdult a Sziklák szeme vagy Halálos kitérő irányba, a film pedig nem követte ezt a vonalat. A mai generációnak a Resident Evil már nem a zombikról szól, hanem őrült vidékiekről és vámpírokról. Őszintén nem sírnám magam álomba, ha nem lenne több film a témában, mert láthatóan nem találják a megfelelő csapatot hozzá. A Capcom inkább koncentráljon a játéksorozatra. 2/10

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
A kaptár - Raccoon City visszavár (Resident Evil: Welcome to Raccoon City)
szinkronizált, német-amerikai-kanadai akció-horror, misztikus film, 107 perc, 2021
18 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Johannes Roberts
Forgatókönyvíró: Johannes Roberts
Producer: Hartley Gorenstein, James Harris, Robert Kulzer, Martin Moszkowicz
Operatőr: Maxime Alexandre

Hannah John-Kamen (Jill Valentine)
Kaya Scodelario (Claire Redfield)
Neal McDonough (William Birkin)
Tom Hopper (Albert Wesker)
Robbie Amell (Chris Redfield)
Avan Jogia (Leon S. Kennedy)
Donal Logue (Brian Irons)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csucse #8
    Hát jah...
  • Dynamic #7
    Sok köze mondjuk nincs Luc és Mila sorozatához, nem lett volna muszáj erőltetni a címet...


    Mármint úgy érted, hogy a Mila-féle sorozatnak nem sok köze van az eredeti játékhoz, ezért azoknál nem lett volna muszáj erőltetni a címet.
  • Csucse #6
    Rühellem a zombifilmeket... nyilván a Brad Pitt meg a Zack Snyder félét kénytelen voltam megnézni...a Resident Evil viszont inkább akció sci-fi amúgy szerintem, mint natúr zombifilm, persze ettől még önmagában B förtelem lenne... de Mila... ó egek... a kakiból is aranyat csinál... nyilván megnéztem mindet, néha egész jól szórakoztam (nem gyakran)... mondjuk ha a cuki Milácska popóját tudtam nézegetni hosszan a szűk naciban lassítva, az határtalan boldogság volt... gondoltam a hagyományt folytatom és elkezdtem nézni ezt az újat... ahogy savazzák, gondoltam úgyis kb 10 perc és hagyom... ám mégis kb félórát néztem, egészen lekötött, teljesen korrekt horrorfilm.... egyelőre nem is tűnik túlzottan zombisnak, persze bármikor berobbanhat a zombiáradat, ugyebár Tartanitno óta tudjuk... Sok köze mondjuk nincs Luc és Mila sorozatához, nem lett volna muszáj erőltetni a címet...
    Utoljára szerkesztette: Csucse, 2022.01.13. 10:58:30
  • Prof William #5
    Valamiféle átok ülhet ezen a sorozaton (meg úgy általában a játékadaptációkon) mert ha csak simán leforgatták volna a Resident Evil 2:Remake átvezetőit még az is sokkal jobb lett volna, mint amit itt most Residdent címén összehoztak. Hogy lehet ez ilyen nehéz?

    Viszont Claire legalább tényleg eléggé hasonlít, főleg ha még lófarokba is fogná a haját.
  • kutyakiki81 #4
    "A környezet rém unalmas"

    Aki régen imádta az első két játékot, azért a környezet okoz egy kis libabőrt.

    "Az eredeti Kaptár-filmekben voltak azért idézhető és emlékezetes pillanatok, például a lézeres folyosó az elsőből vagy a madaras támadás a harmadikból."

    Lehet hogy emlékezets pillanatok, de közük sincs a Resident Evil játékokhoz.
  • Dynamic #3
    "Az eredeti Kaptár-filmekben voltak azért idézhető és emlékezetes pillanatok, például a lézeres folyosó az elsőből vagy a madaras támadás a harmadikból"

    Tehát az eredeti 7 részből össze tudunk gereblyézni 2 darab "emlékezetes" pillanatot és ezt szembeállítjuk az ezzel az 1 résszel, ami amúgy is olcsóbb. Ez aztán kiegyensúlyozott összevetés.
    (Mondjuk én már az 2002-est is röhejesnek találtam ami ráadásul elég rosszul öregedett, de ez már részletkérdés)

    "A mai generációnak a Resident Evil már nem a zombikról szól, hanem őrült vidékiekről és vámpírokról."

    Biztos ez? Szerintem meg túlságosan erős a brand ahhoz hogy a többség számára csak a vámpírokat jelentse. Másrészt meg nem ugyanúgy a mai generáció (is) játszik a Resident Evil 2 és 3 remake-kel is?
    Utoljára szerkesztette: Dynamic, 2022.01.08. 17:43:00
  • MerlinW #2
    Jók ezek a random, ultra szubjektív anonim filmkritikák. Újságírásból ötös.
  • Ender Wiggin #1
    az anderson/jovovic duó sem volt valami nagy eresztés (főleg a játék rajongóinak), de ehhez a foshoz képest oszkár-díjas teljesítmény...