Szekeres Viktor

Folytatódik egy idén feltámasztott sorozat

Lesz folytatása a Lépéselőnyben feltámasztásának.

5 évad és 77 rész után 2012-ben ért véget a Lépéselőnyben (Leverage) című sorozat az amerikai TNT csatornán, tavaly májusban pedig kiderült, hogy a producerei nem akarnak kimaradni a feltámasztási lázból, hiszen az IMDB TV-re elkészült a hatodik szezon, vagy, ha úgy akarjuk, az új sorozat, a spinoff, a Leverage: Redemption. A jelek szerint a nyári bemutató beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ugyanis nemrég kiderült, hogy a platform bekérte a második évadot, ami minden bizonnyal 2022-ben fog megérkezni.

Az új évadra egy kivétellel minden régi szereplő visszatért. Egyedüli hiányzó a főnököt alakító Timothy Hutton volt, őt Noah Wyle pótolta, aki egyébként produceri rangot is kap, valamint több részt is rendezet. A felállás egyébként rajta kívül tehát változatlan lesz, ismét szerepelni fog Beth Riesgraf, Gina Bellman, Christian Kane, valamint Aldis Hodge, bár utóbbi kapcsán mindenképp érdemes megjegyezni, hogy az általa alakított Hardison csak pár epizódban szerepelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!