Szekeres Viktor

Tizenegyes állomás - ilyen lesz az HBO Max vírusos sorozata

Előzetest kapott a Station Eleven.

Az HBO Max december 16-án mutatja be Amerikában és azokban az országokban, ahol jelen van a Station Eleven című új sorozatot, mely Emily St. John Mandel Tizenegyes állomás című könyve alapján készült, ami nálunk 2016-ban jelent meg. A sorozat főszereplői Mackenzie Davis, Himesh Patel, David Wilmot, Matilda Lawler, Nabhaan Rizwan, Philippine Velge, Daniel Zovatto és Lori Petty lesznek. Íme az első előzetes.


A hazai kiadás hivatalos fülszövege a következő: "A Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
„Mert életben maradni nem elég.”
Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.
A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!