Új előzetest kapott a Star Trek: Picard folytatása

Februárban folytatódik a legnépszerűbb Star Trek-sorozat.

A Paramount+ bejelentette, hogy februárban fog visszatérni legnézettebb sorozata, a Star Trek: Picard, mely a(z akkor még) CBS All Access-es premierje révén minden korábbi rekordot megdöntött a platformon - számokat természetesen nem ismerhetünk, ugyanis a streaming platformok nem adnak tájékoztatást ilyesmiről, csak akkor értesülhetünk bármiféle eredményekről, amikor egy-egy széria rekordot dönt, hiszen ekkor érkeznek menetrendszerűen a sajtóközlemények. A bejelentés mellé egy előzetest is csatoltak.


Itthon a sorozat természetesen a világpremierrel egy időben látható lesz az Amazon Prime Video kínálatában. A második szezonban régi ismerősök is fel fognak tűnni, és nem csak az első évadból, hanem az ST-univerzumból is. Mint ismert, Patrick Stewart mellett főszereplő volt az első évadban Alison Pill, Harry Treadaway és Isa Briones, valamint Santiago Cabrera, Michelle Hurd és Evan Evagora, akik mellett Brent Spiner és Jery Ryan is visszatért a klasszikus Voyagerből.

A februári indulásig a rajongóknak nem lesznek elvonási tünetei, hiszen a Star Trek kirobbanó sikerének köszönhetően a Paramount+ elkezdett építkezni abba az irányba, hogy idővel elérje, hogy minden héten kínálhasson egy új ST-epizódot. Jelenleg a Star Trek: Lower Decks második szezonja fut, amire októberben a Star Trek: Prodigyt, novemberben pedig a Star Trek: Discovery 4. évadát fogják ráindítani. Amikor utóbbi kifut, akkor kezdhet a Picard, amit talán szünet nélkül követni fog a Star Trek: Strange New Worlds rengeteg, a TOS-ból ismert karakterrel, mint Pike vagy Uhura.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #4
    "...leultunk nezni a Star Trek Picard cimu sorozatot, es ugy ereztuk, hogy szamunkra egyszeruen hianyzik belole a Star Trek is es a Picard is. Ennyi."

    Van benne valami. Star Trek is kevés van benne, Picard pedig tök más.
    Nekem talán a nosztalgia vitte el a hátán az egészet. És hogy nem visszataszító, mint a Discovery. Mert ugyanezt (nem Star Trek), a Discoveryről is a messzemenőkig el lehet mondani, csak az szerintem még ellenszenves és nézhetetlen is.
  • BrockSamson #3
    Abszolut igaz, hogy valtozhat a szemelyiseg, sot meg csak ilyen hosszu idore sincs ra szukseg, ahogy a TNG utolso epizodjanak legvegen is latjuk, amikor a kapitany vegul beul a tisztek pokerpartyjara, de a felesegemmel (akivel nemreg neztuk ujra az egesz TNG-t) leultunk nezni a Star Trek Picard cimu sorozatot, es ugy ereztuk, hogy szamunkra egyszeruen hianyzik belole a Star Trek is es a Picard is. Ennyi.
  • wraithLord #2
    Igen, csak elfelejtik, hogy az ember máshogy gondolkozik 50 évesen és máshogy 90+ évesen (legtöbben 90+ évesen sehogy sem gondolkoznak már).

    Ráadásul Picard degeneratív idegrendszeri betegsége is ott van, erről szól részben az első évad:

    "Irumodic Syndrome was a degenerative neurological disorder that caused deterioration of the synaptic pathways. The condition caused confusion, delusions, and eventually death. It could take several years to develop and several more before it proved deadly. The treatment of choice in 2370 was peridaxon, though this only relieved the symptoms. Genetic testing could determine if a person may develop Irumodic Syndrome in later life, but not all persons who tested positive would develop the condition."

    Szerintem a kettő közül egyenként is bármelyik elfogadható in-series magyarázat arra, miért viselkedik másképpen Picard most, mint régen. Persze vannak benne egyértelmű ellentmondások is, de ezek nem Picard személyével kapcsolatosak, hanem ismerethiányból fakadó logikai bukta az írók részéről.

    Nekem igazából nem volt bajom vele, inkább úgy jött le, hogy Patrick Stewart élvezi, hogy megint Star Trekben szerepelhet, megint együtt dolgozhat régi barátokkal, nosztalgiázik, és jobban átüt Picard karakterén Stewart karaktere. Persze lehet, hogy csak én szeretném ezt hinni.

    Ezzel a sorozattal kivételesen nem voltak olyan alapvető problémáim, mint a Discoveryvel, aminek láttam az első 9 részét, és azóta se nézem, mert rosszul vagyok tőle, pedig eddig minden ST sorozatot megnéztem legalább 3x, de valamelyiket többször.
  • BrockSamson #1
    https://www.youtube.com/watch?v=Yr5Qxgzdgo0