Szekeres Viktor

Hullajelöltek vannak a Chucky-sorozat új plakátján

Új plakátot kapott a Chucky.

A Chucky című tévésorozat marketingje eddig érthető módon javarészt a gyilkos babára koncentrált, azonban a legújabb plakáton a többi szereplő is kiemelésre került, és el lehet kezdeni fogadásokat kötni azzal kapcsolatban, hogy vajon a lenti képen látható fiatalok közül hányan fognak életben maradni az első szezon végére.

A Gyerekjáték (Child's Play) című horrorfilm alapján készített Chucky című horrorsorozat Amerikában október 12-én fog debütálni a USA, valamint a Syfy csatornán. Azt még nem tudni, hogy a hazai premierre mikor kerülhet sor, illetve, hogy sor kerülhet-e egyáltalán A korábbi infók alapján a történetben a jól ismert, retró Jó Fiú baba tűnne fel egy kisváros kirakodó vásárának portékái között, aminek hatására idővel káoszba süpped a város mindenféle rejtélyes és szörnyű gyilkosságoknak köszönhetően, amik ráadásul egy csomó titkot is a felszínre hoznak. És ha mindez nem lenne elég, feltűnnek Chucky múltjából a baba ellenségei és szövetségesei is, akik azzal fenyegetnek, hogy feltárják a szörnyeteg titkát.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #4
    A folytatások azoknak készültek, akiket érdekeltek a folytatások. Kicsit önző a hozzáállásod, tőlük ne akad elvenni, megnézni pedig nem volt muszáj őket. Ha tényleg megnézted a folytatásokat, akkor teljesen jogos volt, hogy elkészítették őket, mert volt rájuk közönség. Ha magadra vagy mérges, mert nem hagytad az első rész után a sorozat, akkor ebből tanultál.
  • Ellaberin #3
    Ezt is hagyni kellett volna az első rész után. Az jó volt a folytatásokról meg nagyon csak görbül lefele az ember szája.
    Sorozat, for children? Ha megkapja a 13-s besorolást, akkor hagyom is rájuk ;)
  • kalapos01 #2
    Amikor valakit egy normális gyerekfej irritál, de Chucky fejét nem találja irritálónak, az elég... perverz?
  • Zombee #1
    Ezek olyan irritáló fejek, hogy remélem, egy sem éli túl. Amúgy is mindig Chucky-nak szurkoltam. :D