Szekeres Viktor

Folytatódik a Rocketeer

A Disney+-ra készül a Rocketeer folytatása.

Elkészül az 1991-es Rocketeer új változata. A kultfavorit film rebootja a Disney+-ra érkezik majd The Return of the Rocketeer címmel Ed Ricourt forgatókönyve alapján, értesült a Deadline, és lehet, hogy David Oyelowo lesz a főszereplő, ugyanis a színész produkciós cége készít a filmet. Azt a filmet, ami egyébként teljesen új kreatív irányt vesz fel, aminek a középpontjában egy visszavonult Tuskagee Airman, azaz a híres 99-es alakulat egyik pilótája lenne, aki további viszi a Rocketeer-örökséget.

A régi film egy 1982-es David Stevens-képregényen alapult, melynek története 1938-ban játszódott, és egy pilótáról szólt, aki egy kísérleti jetpackhez jut, aminek segítségével elkezd igazságot osztani. Érdekesség, hogy az IP már egy ideje érdekli a stúdiót, hiszen még 2016-ban szó volt arról, hogy a Disney elkezdte fejleszteni a Rocketeer folytatását, mely forgatókönyv megírására Max Winklert és Matt Spicert szerződtették, akiknek a feladata, hogy afféle rebootot készítsenek, aminek The Rocketeers lett volna a címe. Ebből természetesen nem lett végül semmi.

A Joe Johnson által rendezett Rocketeer magyar szinopszisa a következő volt egyébként: "Az emberiség jelentős hányada évezredek óta álmodozik a repülésről, így abban sincs semmi meglepő, hogy Cliff Secord, a fiatal pilóta is ilyen terveket szövöget, ám arra még ő sem mer gondolni, hogy mindehhez még jármű sem kell, csak egy, az ember hátára szerelhető kis szerkezet. Aztán egy napon társával felfedezik ezt a repülőgéppótlékot. De nem Cliff az egyedüli, aki tudomást szerez erről a felfedezésről: hamarosan kémek és gazemberek járnak a nyomában, sőt egy csapat náci is, akik mindenre hajlandóak lennének, hogy megszerezzék a titkos csodafegyvert, melytől a világuralmat remélik. Cliff barátnője segítségével rendkívüli küldetésre indul, mely során igazi hőssé válik és tettei révén még meg is változtathatja a világ folyását."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Linachan4 #2
    Ebben nagyon tévedsz az eredeti tervrajzokat valóban megsemmisitették de Cliff barátja Peevy készített róla másolatott amit még Cliff szerelme Jenny szerzett vissza a náciktól. A film végén adja oda és máris ráharap a kis csapat hogy elkészítsék újra a Jetpacket. Nekem nagy kedvencem ez a film. Nézd újra a filmet vagy legalább a végét. Nyugodtan csinálhatnak neki folytatást.
  • Macropus Rufus #1
    okés, hogy ez egy képregény volt és gondolom nem egy részből állt. De a film lezárta a folytatás lehetőségét azzal, hogy a jetpack megsemmisült a terveket meg Howard Hughes megsemmisítette.