Szekeres Viktor

A Dűne 2 csak zöld jelzésre vár

Tovább terveznek a Dűne-franchise-szal.

Tavaly tavasszal számoltunk be arról, hogy bár hivatalosan a Warner Bros. még nem adott zöld utat a Dűne (Dune) folytatásának, a készítők terve egyértelműnek tűnt, hiszen Denis Villeneuve, a rendező eleve csak úgy vállalta el az adaptációt, hogy Frank Herbert epikus scifijét nem kell beleszuszakolnia egyetlen filmbe. Akkor arról volt szó, hogy a tervezett második epizód szkriptje már el is készült.

Most a rendező egy új nyilatkozatában mindezt kvázi megerősítendő ugyancsak optimistán beszélt egy folytatás lehetőségéről, konkrétan azt mondva, hogy nagyon rosszul kéne szerepelni filmjének a moziban, hogy ne készüljön el a Dune: Part Two, ugyanis a stúdió és a produkciós cég is imádja a végeredményt, és nagyon büszkék is rá.

És ki tudja, lehet, hogy mindez csak a kezdet lesz, hiszen az első Dűne-könyvet még számos folytatás is követte, így bőven lehet bővíteni a moziban is az univerzumot, és mint arról korábban beszámoltunk, a filmes készítő gárda dolgozik egy tévésorozaton is. Az HBO Max rendelte be a Dune: The Sisterhoodot, mely története a tervek szerint a filmmel párhuzamosan játszódna. A széria a Dűne-univerzumban feltűnő Bene Gesserit női rendről szól majd, mely tagjai tökéletesen urai a testüknek és az elméjüknek. Hozzáértők módjára boldogulnak a The Imperium hűbéri rendszerében, és a terveik Arrakisra viszik őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #1
    Denis Villeneuve, - a Dune jobb kézbe nem kerülhetett volna...!