Szekeres Viktor

Újabb szuperhősös sorozatot szüntettek meg

Nem lehet minden szuperhősös széria sikeres.

Sokan érdeklődtek a nemrég bemutatott Jupiter öröksége (Jupiter's Legacy) című Netflix-sorozat iránt, de messze nem elegen, a Netflix vélhetően ezért, illetve a kiugróan magas költségvetésnek köszönhetően bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a színészek szerződését, azaz megszünteti a Mark Millar képregénye alapján készített szériát. Azonban már dolgoznak a spinoffján, aminek a címe Supercrooks lesz, ami képességekkel rendelkező rosszfiúkra fog koncentrálni.

Mint ismert, a Netflix még 2018-ban vásárolta meg Millar képregény-kiadóját, a Millardworldöt. Ez azt jelenti, hogy a későbbiekben még olyan képregényekből is lehet film vagy tévésorozat, mint a a Huck, az American Jesus vagy az Empress, melyek mindegyike korai fejlesztés stádiumában van, akárcsak a Sharkey The Bounty Hunter és a Prodigy. Millar elmondása szerint nemrég ismét elkezdtek dolgozni a The Magic Order adaptációján is, valamint egy 6 részes élőszereplős kémsorozatot tervez még készíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #2
    Vagy nem lesz kasza. Igen, ez a két lehetőség van. De hol itt a probléma? Ha nem tetszik, akkor mindegy, hogy hány évad van, mert nem nézed. Ha tetszik, akkor meg kapsz 8 óra remek szórakozást. Lehet akarnokoskodni, hogy neked 16 vagy 32 óra kell, de 8 óra remek szórakozás sorozatozással elég jó biznisz. Ki a franc akar valamit 10 évig nézni, meg éveket várni a következő 8 órára. Ennyi bőven elég, utána lehet továbblépni a következő faszaságra.
  • Angel5 #1
    Ennek aztán sok értelme van spinoff aztán az is kasza 1 évad után de a spinoffból lesz egy spinoff .....