Szekeres Viktor

A magyarok rávetődtek a Netflix új szuperhőseire

A Jupiter hagyatéka a hétvége legnézettebb sorozata lett itthon a Netflixen.

Amióta a Netflix országra lebontva közzéteszi a napi nézettségi listáit, azóta követhetjük, hogy itthon miképp alakul az érdeklődés bizonyos filmek és szériák iránt. És bár nagyjából az derülhet ki a közölt adatokból, hogy a hazai ízlés a nemzetközit követi, azt azért jó látni, hogy itthon is érdeklődik a közönség a műfaji alkotások iránt.

A napokban került bemutatásra a Jupiter hagyatéka című szuperhősös sorozat, melynek alapját Mark Millar népszerű képregénye jelentette, és a Netflix számításai a jelek szerint beváltak, legalábbis, ami a hazai ízlést illeti, hiszen a magyarok elég komolyan rámozdultak a szériára, mely a szombatot már az első helyen zárta újdonságként a sorozatos listán, maga mögé utasítva a lengyel Sexify-t, a Shadow & Bone című jól sikerült fantasyt, valamint Az ártatlan című bűnügyi szériát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!