Ötvös Tibor

Egy igazán közepes film az Egy igazán dühös ember

Jason Statham és Guy Ritchie ezúttal egy 2004-es francia film amerikai feldolgozásával tértek vissza a mozikba, mely sajnos inkább lett középszerű, mint jó.

Hogy tetszett az Egy igazán dühös ember?
  • Igazán tetszett
  • Igazán közepes lett
  • Igazán pocsék lett
  • Ez a magyar cím... te jó Isten
Guy Ritchie pár hónappal ezelőtt már bizonyította, hogy továbbra is tud jó filmet készíteni. Az Úriemberek nem lett olyan kultikus, mint mondjuk a Blöff, de egy ízig-vérig Ritchie-mozi volt, idézhető szövegekkel és emlékezetes karakterekkel. Az író-rendező eddig csak egyszer csinált remake-t, mely majdnem derékba is törte a karrierjét. Azonban úgy tűnik, hogy már elfeledte a Hullámhegy okozta álmatlan éjszakákat és ismét egy feldolgozásra adta a fejét.

Az egészen ostoba magyar címet kapott Egy igazán dühös ember a 2004-es A pénzszállító című francia akciófilm alapján készült. Be kell valljam, hogy nem láttam az eredetit, de az biztos, hogy Ritchie komolyan meglepett. Az angol Tarantinónak is nevezett direktortól ugyanis, bár minden filmjében jelen van az erőszak és igen súlyos dolgok is történnek a szereplőkkel, de mégis ott van benne az a csibészes sárm, a felszabadító humor és természetesen a sokáig idézhető szövegek. Az Egy igazán dühös ember mentes ezen "enyhítő körülményektől", itt egy vérbeli bűnügyi drámát, egy akció-thrillert kapunk. És ez nem Ritchie terepe.

Titokzatos férfi érkezik egy pénzszállító céghez. Szikár, keveset beszél és láthatóan nem igazán akar foglalkozni senkivel, csak a saját dolgával. Egy rablási kísérlet során azonban kiderül, hogy nagyon jól végzi a munkáját. Talán túl jól. És van egy terve, mely egy hónapokkal korábbi rablással kapcsolatos. Több szálon fut a cselekmény és végül egy érdekes befejezést kapunk.


De sajnos az odáig vezető út nem mindig élvezetes. A sztori jól összerakott, bár azért akadnak benne bakik és felvet érdekes kérdéseket a szereplők reakcióival kapcsolatban. Jason Statham, bár igazán telitalálat a szerepre, de A kémben olyan jól parodizálta pont ezt a fajta karaktert, hogy sokszor nehéz volt komolyan venni. Jól játssza, hozza a szenvtelen macsót, de ha néha mosolyogna akkor lenne telitalálat ez a karakter.

Ez pedig a forgatókönyv és Ritchie hibája, mert valóban teljesen kihagyták a humort a filmből. Értem én, hogy itt egy kőkemény fickót látunk, akinek a viselkedésére jó magyarázatot kapunk, de akkor is. Ráadásul az akciók sem mindig azt nyújtják, amit várunk. A nyitány zseniális, ilyesmit várunk el Ritchie-től, azonban később már kissé klisések a megoldások és persze a lezárást is tudjuk már jó előre.

Az Egy igazán dühös ember cseppet sem rossz film, de Ritchie vagy Statham filmográfiájában nem foglal majd el előkelő helyet. Mindkettő rendelkezik számos jobb filmmel, így ez csak egy lesz a sok közül. A nyitányon kívül feltehetően se egy dumára, se egy jelenetre nem emlékszünk majd a nyár végén. A konkurencia is erős most a moziban (Boss Level, Lelki ismeretek), így nem lesz könnyű dolga a kasszáknál. Egy Ritchie-Statham párostól ennél többet várunk. 5/10

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Egy igazán dühös ember (Wrath of Man)
szinkronizált, amerikai-angol akcióthriller, 118 perc, 2021
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Guy Ritchie
Forgatókönyvíró: Guy Ritchie
Producer: Ivan Atkinson, Bill Block, Louise Killin
Operatőr: Alan Stewart

Jason Statham (H)
Laz Alonso (Carlos)
Josh Hartnett (Dave)
Scott Eastwood (Jan)
Jeffrey Donovan (Jackson)
Holt McCallany (Bullet)
Lyne Renee (Kirsty)
Deobia Oparei (Brad)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Valkitor #5
    Ebben a filmben igazán gonosz emberek ölnek mindenki mást, ez a legsötétebb gengszterfilm amit eddig életemben láttam, még jó hogy nincs benne humor. Amúgy tényleg lehetne jobb sajnos :)
  • Macropus Rufus #4
    am. a többi Guy Ritchie film olyan mélyen szántó gondolatokat közölt nem?
    Ez a film pontosan bele illik a sorba, már ami az erodálódást illeti.
    (a lista szubjektív, de nem hinném, hogy olyan nagyot hibáznék vele)
    1. Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső. <- nekem ez a legtutibb Ritchie film
    2. Blöff. <- nem rossz, de nem is olyan frankó mint az első
    3. RocknRolla <- a zenék jók, van néhány olyan jelenet ami jó. De ennyi.
    4. Igazán dühös... <- igazából nem rosszabb mint a RocknRolla, de fényévekkel marad el az elsőtől. (akár csak a Rock 'n Rolla)
    Amit anno megcsinált a Ravasszal, azt soha többet nem tudta megismételni, de próbálkozik vele. Ami nem megy, nem kell erőltetni, szokták volt mondani.

    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2021.06.22. 12:14:02
  • BrockSamson #3
    Ez egy olyan hetkoznap esti, egyszer nezos film volt. Ez nagyjabol mindent elmond.
  • cateran #2
    Speciel egyetertek a cikkel...Akciofilmnek elmegy, de Guy Ritchie filmnek marha gyenge igy aztan kozepes az egesz (mondjuk nalam meg igy is koroket ver a Boss levelre....)
  • Dynamic #1
    Nekem eddig az év akciófilmje, amit többször is meg tudok nézni. A humor számonkérését nem igazán értem. A zsáner abszolút nem kívánja meg, Ezerszám tudok hasonló filmet mondani, ami humor nélkül a keménységgel akar hatni (JS filmográfiájában is van nem egy). Ráadásul ha egy "igazán dühös ember lelki világát" akarjuk érzékeltetni, akkor végképp nem értem, milyen humort szeretne látni a cikk írója.