Szekeres Viktor

A Démonok között 3 plakátja tényleg ijesztő lett

Az előzetes után plakátot is kapott a DK3.

A napokban elég keményen megnyomták a The Conjuring-sorozat harmadik részének kampányát, hiszen az előzetes mellé egy plakát is érkezett a júniusi premierhez. Érdekesség, hogy a Warner Bros. Pictures és a New Line Cinema már 2017 nyarán elkezdte a film harmadik részének fejlesztését. A forgatókönyvet az a David Leslie Johnson írta, aki a második epizód szkriptjét is jegyezte, és James Wan is visszatért, bár csak producerként. A rendező Michael Chaves volt, akitől pár éve láthattuk a The Curse of La Lloronát.

A Démonok között 3 természetesen ismét csak a két paranormális nyomozótól, Ed és Lorraine Warrenről szólna. Korábban egy produceri interjúban elhangzott, hogy az a terv, hogy a harmadik rész szakítana az eddigi "újabb természetfeletti fenyegetés egy házban, ami egy családot veszélyeztet"-koncepcióval, valamint hogy a történet a 80-as években játszódna. Később arról értesült a sajtó, hogy a film Bill Ramsey, alias The Southend Werewolf történetét fogja elmesélni, aki egy démon által megszállt fiatalember volt, aki állítólag vérfarkassá volt képes változni. Végül egy fiatal fiú lelkéért fogják folytatni Warrenék a harcot a film elején, majd folyományképp az amerikai történelem során először kerül sor arra, hogy egy gyilkosság gyanúsítottja azzal védekezik, hogy tette közben démon szállta meg. Arne Johnson 80-as évekbeli esetéről van szó.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Ijesztő plakát? Ez!?