Szekeres Viktor

Előzetest kapott a Jurassic World-sorozat folytatása

Ilyen lesz a Krétakori tábor folytatása.

A Netflix bejelentette, hogy május 21-én teszi elérhetővé globálisan a Jurassic World: Krétakori tábor (Juassic World: Camp Cretaceous) harmadik szezonját. A mozifilm animált spinoffja egy csapat tiniről szól, a történések pedig a mozifilmmel egy időben zajlanak. A gyerekek egyébként az Isla Nublar másik oldalán egy új kalandparkba mennek, ahol természetesen elszabadulnak a dinoszauruszok, így hőseinknek össze kell fognia, mivel csak egymásra számíthatnak. Íme a kiadott teaser.


Az, hogy kiterjesztették a Jurassic World brandet, természetesen érthető, hiszen a JW minden idők egyik legnépszerűbb franchise-ává vált, mindkét eddig bemutatott része hatalmas sikert aratott a mozikban. A 2015-ös első film Amerikában 652 millió dollárig jutott el, míg a világ többi részén 1,019 milliárdot hozott, és a 2018-as folytatás is hatalmasat tarolt, még akkor is, ha mind Amerikában (418 milliós bevétel), mind pedig Amerikán kívül (892 millió dollár) kicsit visszaesett az érdeklődés. Mondanunk sem kell, hogy a Netflixes tévésorozatos változat is siker.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!