Szekeres Viktor

Csak elkészül a sorozat Matthew McConaughey egyik legjobb filmjéből

Lesz Lincoln Lawyer-sorozat.

2019-ben minden jel arra mutatott, hogy őszre tévésorozat lehet Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) című Micheal Connelly-regényből, melynek mozis változata a 2011-es év egyik kellemes meglepetése volt. A CBS csapott le a projektre, ráadásul a csatorna David E. Kelley-t bízta meg az első forgatókönyvének megírásával, és magára a sorozatra is produkciós elkötelezettséget biztosítottak, ami azt jelenti, hogy projekt be nem rendelése esetén komoly büntetést kell fizetniük. Ennek ellenére döntött úgy pár hete a CBS, hogy nem kér a szériából. El is temették a projektet, de 2020. nyarán felütötte a fejét annak lehetősége, hogy talán mégis lehet belőle valami.

Akkor az a hír járta, hogy Amazon Prime Video érdeklődni kezdett a pilot után, és meg is írtuk, hogy ha megegyezés születik az átvétel feltételeiről, akkor náluk megvalósulhat a széria. Nos, ebből végül az lett, hogy a Netflix adott sorozatberendelést a projektnek, ami már csak azért is meglepő, mert egyrészt az Amazon a Goliath révén már évek óta együtt dolgozik David E. Kelley-vel, másrészt pedig a platform egyik legsikeresebb sorozata a Bosch, mely ugyancsak Michael Connelly-adaptáció, mi több, a főhőse rokona a Lincoln Lawyer főhősének. A főszereplő egyébként Manuel Garcia-Rulfo lesz. A készítő pedig Ted Humphrey.

Az első szezon a második könyv, a The Brass Verdict alapján fog készülni, ami itthon A hazugság csapdájában címmel jelent meg. A következő fülszöveggel: "Mickey Haller védőügyvéd élete végre kezd rendbe jönni - kétévnyi tévelygés és kihagyás után visszatér a tárgyalóterembe. Amikor neves kollégáját, Jerry Vincentet meggyilkolják, Haller megörökli tőle addigi legnagyobb ügyét: neki kell védeni a befolyásos hollywoodi producert, Walter Elliotot, akit felesége és annak szeretője megölésével vádolnak. Hallernek jócskán akad dolga Elliottal, akit szemlátomást jobban érdekelnek a filmjei, mint a lehetőség, hogy egy életre rács mögé dugják. Miután a védelem stratégiájának kulcsfontosságú része hiányzik, Mickey gőzerővel készül a tárgyalásra, s ha ez nem lenne elég, az is kiderül, hogy Vincent gyilkosa alighanem őt szemelte ki következő áldozatának.
Itt lép be a képbe Harry Bosch, aki elszántan nyomoz Vincent gyilkosa után, és mindent elkövet a kézre kerítéséért, még ha ehhez csaliként is kell használnia Hallert. Bosch és Haller - nyomozó és ügyvéd - mindeddig ellentétes oldalon álltak, ám ahogy nő a nyomás, és mindketten egyre nagyobb kockázatot vállalnak, be kell látniuk, hogy nincs más választásuk, mint egy csapatban dolgozni.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!