Szekeres Viktor

Itt a Loki-tévésorozat előzetese

Végre láthatjuk, hogy milyen lesz a Disney+-os Loki.

A Disney-féle hagyományos Investor Day, azaz bejelentésekkel tarkított befektetőket tájékoztató esemény csütörtökön gigantikusra sikeredett, négy órán át tartott. A cég rengeteg új projektet jelentett be platformjaira, többek között a Disney+-ra, a Hulura, illetve az FX-re - és még pár filmes terv említése is belefért, bár utóbbiak mindenképp kisebbségben voltak az otthoni szórakoztatást képviselő alkotások mellett.


Az egyik húzóanyag a prezentáción a Loki első előzetese volt. A Tom Hiddleston főszereplésével készített széria egyik érdekessége az lesz, hogy a Marveles rosszfiút különböző korokban fogja ábrázolni, ahogy azokban mindenféle ember alakját veszi fel, így pedig logisztikai problémát sem okoz a széria, hiszen nem kell sokat szerepeltetni a színészt, az alteregóit mások játszhatják el. Az egyik ilyen alteregóját Sophia Di Martino alakíthatja majd, aki mondhatni a másik főszereplője lesz a sorozatnak, ami májusban indul el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!