Szekeres Viktor

Előre hozták a Wonder Woman 2 premierjét, ami már nem csak mozis lesz

Az HBO Maxon lesz látható a Wonder Woman 1984.

Elég sokáig folyt a találgatás a Wonder Woman második részét illetően, hiszen a Warner jó ideig nem mozdította el a filmet a decemberi premierdátumáról. Nos, most döntés született a film sorsáról. A Wonder Woman 1984 december 16-án kap mozis bemutatót, azonban december 25-én már elérhető lesz az HBO Max amerikai digitális platformon, természetesen minden felár nélkül. Ha itthon december 16-ig kinyitnak a mozik, mi is láthatjuk idén a filmet, de egyébként nem tudni, hogy mikor jut el hozzánk.

Ha pedig valaki a film hivatalos szinopszisa iránt érdeklődik, mert nem tudja, hogy miről fog szólni a 2. rész, annak íme a hazai forgalmazó által kiadott szövegbuborék: "Hidegháború. Az ezerkilencázhetvenes-nyolcvanas évekbeli Európában, a közelinek látszó atomháború árnyékában igazán szükség volt hősökre. A csodálatos Wonder Woman (Gal Gadot) sem maradhat tétlen: kémnek szegődik, és azt a feladatot kapja, hogy levadássza a Szovjetunió legkegyetlenebb, legveszélyesebb ügynökét. Még nem is sejti, hogy a másik oldal is toborzott néhány szuperhőst: és nem az evilági rosszal kell megküzdenie, hanem szuperképességeit szuperképességek ellen kell bevetnie."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!