Szekeres Viktor

Előzetest kapott a Snowpiercer 2. szezonja

Nemsokára nézhetjük a Snowpiercer folytatását.

Nemrég került megrendezésre szigorúan virtuálisan a New York Comic Con, mely a san diegói Comic Con után az év egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, azonban a jelen viszonyok között "élőben" nem lehetett megrendezni. Az elnevezésével ellentétben, miképp utóbbinak, ennek sem csak a képregények állnak a középpontjában, hiszen a többi, hasonló összejövetelre rímelve, ezen is kiemelt jelenlétre tettek szerint az elmúlt években a filmek és a tévésorozatok. A sorozatok között természetesen a képregény-adaptációk és a zsáneralkotások kerülnek általában kiemelésre, így aztán nem is volt meglepő, hogy az ugyancsak képregényes alapokon nyugvó Snowpiercer új szezonjának az előzetese is bemutatásra került.


A második évad egyik új szereplője Sean Bean lesz, akit természetesen Mr. Wilfordot fogja alakítani a sorozatban. aminek jó eséllyel nemsokára a 3. szezonja is forgatásra kerülhet, hiszen a TNT csatornán elég nagy sikerrel futott a széria, és itthon is elég jól szerepel a Netflix toplistái alapján. Azt pedig jó eséllyel a platformok nem várják meg, míg valamikor jövőre képernyőre kerülnek az új részek, hiszen akkor csak jóval később lehetne meg a premier.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #2
    Nyugi, úgyis meghal hamar, as usual :D
  • takysoft #1
    Sean Bean?
    Lespoilerezték az egész évadot ezzel :D