Szekeres Viktor

Folytatódik a tévében az RTL Klub sikersorozata

Végre tévében is látható lesz az Apatigris.

Október 17-én végre ismét látható lesz a tévében az Apatigris, melyet még tavasszal mutatott be a csatorna hatalmas nézettségi siker mellett, hogy aztán azonnal le is vegye műsoráról, hogy karanténprogramokkal helyettesítse. A sorozat teljes első szezonja látható volt egy ideig az RTLMost+-on, azonban az RTL egy idő után onnan is eltávolította.

Érdekes lesz látni majd, hogy teljesít szombat esténként a széria, hiszen a korábban hasonló pályaívet befutó Egyszer volt Budán Bödör Gáspár a rekordnyitányát követően a premierje nézőinek több, mint felét elveszítette a több hónapos késéssel leadott folytatásra, és hatalmas sikerből ritka nagy bukássá avanzsált. Az Apatigris előtt tehát ismert a követésre nem túl érdemes példa.

A széria hivatalos szinopszisa: "Péter (Scherer Péter), az egyedülálló apa egész életét annak szentelte, hogy három lányát apatigrisként felnevelje. Most, hogy Vivien (Rujder Vivien), Laura (Schmidt Sára) és Szandra (Michl Juli) kirepülnek és önálló életet kezdenek, Pétert is megcsapja a szabadság szele, és „az ötven az új harminc” jegyében maga is elszánt párkeresésbe kezd. Online és offline, szárazon és vízen, vicces és kínos szituációkban keresi azt a bizonyos tűt a szénakazalban. Szerelmes lesz, csalódik, de megy tovább, ismerkedik, randizik, remél, miközben lányai ugyancsak szerelmi bánatukban egyesével visszaköltöznek hozzá."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!