Szekeres Viktor

Végre elkészülhet a Resident Evil-tévésorozat

Bejelentette a Netflix a Resident Evil-sorozatot.

A tavalyi év elején írtuk meg, hogy miután a Constantin Film elkezdett egy újabb játékadaptáción, a Monster Hunterön dolgozni a Resident Evil-filmek rendezőjével, Paul W.S. Andersonnal, valamint a franchise főszereplőjével, Milla Jovovich-csal, a stúdió természetesen a korábbi sikersorozat rajongóiról sem feledkezett el, hiszen neki láttak a játékon alapuló tévés széria fejlesztésének is, amiről kiderült, hogy az otthona a Netflix lesz.

A fejlesztési folyamat elég hosszadalmasnak bizonyult, ugyanis csak most jelentette be a digitális platform, hogy berendelte a szériát, mely kapcsán korábban Martin Moszkowicz, a Constantin Film egyik vezetője Cannes-ban elmondta, hogy a tévés adaptáció, valamint a filmes reboot kapcsán számukra az a legfontosabb, hogy kreatív szempontból megfelelően közelítsék meg az alapanyagot, hogy az emberek ne csak egy rókabőrnek gondolják, amit már láttak egyszer.

Nos, konkrétumként most már annyit el lehet mondani, hogy a 8 részes első szezont Andrew Dabb készíti majd, a története pedig két idősávban fog játszódni, de ugyanazzal a főhőssel. Az első szál két 14 éves testvérről fog szólni, aki épp New Racoon Citybe költöznek, és felfedezik, hogy a város több, mint aminek első pillantásra látszik. A másik szál pedig az egyik lányt fogja kísérni 30-as éveiben, amikor már a T-vírus rengeteg embert és állatot megfertőzött, ő pedig mindent megtesz a túlélése érdekében, miközben a múltjának szellemei kísértik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!