Szekeres Viktor

Az új magyar film volt a hétvégén a legnézettebb a mozikban

A Pesti balhét nézték meg itthon legtöbben moziban.

75 moziban mutatta be az InterCom a pesti balhé című magyar filmet, ami a papírformának megfelelően a legnézettebb is lett csütörtök és vasárnap között. Azonban a 16 760 néző nem tűnik túl soknak egy erősen reklámozott, kommersz alkotás esetében. Nyilván a számra komoly hatással volt a járvány is, de ha azt nézzük, hogy egy, a neten már jó ideje elérhető új film, a Scooby múlt héten 20 ezer néző fölött nyitott, a start még inkább csalódásnak tűnik.

Persze az csak az elkövetkező hetekben derül ki, hogy a filmet eltemetik-e a nézők, vagy szép lassan rátalálnak, ugyanis ahogy nő a moziba járási hajlandóság, úgy szerezhet újabb és újabb nézőket is a Pesti balhé. A toplista második helyére 10 923 nézővel a már említett Scooby került, míg a 3. helyet egy másik premier, a Pont az a dal szerezte meg, békeidőben rettenetesen gyengének számít 3 774 eladott jeggyel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!