Szekeres Viktor

Az Apple is beszállt Martin Scorsese is Leonardo DiCaprio új filmjébe

A Killers of the Flower Moont a Paramount és az Apple fogja finanszírozni.

Már korábban is írtuk, hogy a Killers of The Flower Moon lesz Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio hetedik együttműködése a 2002-es Gangs of New York, a 2004-es The Aviator, a 2006-os The Departed, a 2010-es Shutter Island, a 2013-as The Wolf of Wall Street és a 2015-ös rövidfilm, a The Audition után. Most pedig kiderült, hogy a film finanszírozását a Paramount stúdió nem egyedül fogja vállalni, hanem az Apple is beszáll a produkcióba.

A The Hollywood Reporter arról értesült, hogy erre azért volt szükség, mert Scorsese, DiCaprio, valamint az ugyancsak főszereplő Rober DeNiro gázsija eleve 55 millió dollárra rúg, így az összeköltségvetés a tervezett 160 helyett 225 milliósra nőtt, amit nem nagyon akart már bevállalni a Paramount, és azt 180 millióra csökkentette, valamint belement abba, hogy a rendező más felekkel is tárgyalni a finanszírozásról, nehogy a Netflix elvigye 215 millióért a filmet - és így került az AppleTv+ a képbe, bár azt nem tudni, hogy végülis mi lett a bevétel-megosztás aránya.

A Killers of Flower Moon fejlesztése még 2017-ben kezdődött el a fejlesztése Robert DeNiro közreműködésével. A film David Grann dokumentum-regényén alapulna, mely az Oklahoma állambeli Osage County pár tehetős emberének meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás krónikája az 1920-as években. Minderre akkor került sor, amikor ezen emberek földje alatt olajat találtak. A forgatókönyvet Eric Roth írta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!