Szekeres Viktor

Alakul az új, élőszereplős Superman-tévésorozat szereplőgárdája

Két színész már csatlakozott a Superman & Loishoz.

Pár hónapja számolhattunk be arról, hogy az amerikai CW csatorna újabb szériával bővíti DC-képregényes univerzumát, ugyanis berendelte sorozatnak a Superman & Loist, amit novemberben kezdtek el fejleszteni Tyler Hoechlin és Elizabeth Tulloch főszereplésével. Mindez csak a forgatókönyv alapján történt meg, így akkor még nem lehetett tudni, hogy mellettük kik fognak szerepelni a vélhetően ősszel vagy jövő év elején bemutatásra kerülő szériában.

Mostanra azonban már két névre fény derült. Egyrészt Dylan Walsh-ot castingolták Lane tábornokként a sorozatban, ő tehát Lois apja lesz, másrészt Emmanuelle Chriqui, mint Lana Lang fog feltűnni a szériában állandó szereplőként.

A Superman & Lois készítője Todd Helbing és executive producerként persze Greg Berlanti is közreműködik. A történet természetesen Supermanről szól majd, aki a világ leghíresebb szuperhőse és az újságíró Lois Lane-ről, ahogy megpróbálnak megküzdeni a stresszel, a rájuk nehezedő nyomással, valamint annak komplexitásával, hogy milyen a ma társadalmában dolgozó szülőnek lenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!