Szekeres Viktor

A színészek szeretnék az Alita: A harc angyala 2-t

A színészeken nem múlna az Alita: Battle Angel folytatása.

A színészek közül ezúttal Christoph Waltz jelezte azt, hogy ő abszolút benne lenne az Alita: Battle Angel (Alita: A harc angyala) 2. részének elkészítésében - erről a Collidernek adott interjújában beszélt. De ő is azt tette hozzá, hogy egyelőre nem hallott semmit róla, ami őszintén szólva meglepte. Tavaly nyáron egyébként megírtuk, hogy nincs sok esély a második részre, akkor nem nagyon volt mozgolódás annak kapcsán, hogy elkészülhessen, és a főszereplőt alakító Rosa Salazar is azt mondta el, hogy őt nem kereste meg senki egy esetleges folytatás ötletével. Persze hivatalosan semmit sem nyilatkozott a gyártó stúdió, de minden jel arra utalt, hogy egy újabb "100/300 milliós", franchise-kezdésnek tervezett film marad egyke.

Az Alita ugyanis Amerikában 86, a világ többi részén pedig 319 millió dollár bevételt hozott, azonban mindez nem sokat ért a 170 (más források szerint 220) milliós költségvetés fényében, ilyen eredmények mellett a Foxnak nem biztos, hogy megérné a második rész elkészítése. Elég csak arra gondolni, hogy például a 160 milliós Warcraft 47+386 millió dollárra nem kapott második részt (főleg azért, mert a nemzetközi bevétel nagyja a sokkal nagyobb sajátrészt kapó Kínában landolt), 9 éve a Perzsia hercege 90+245 millió dollárra nem kapott (200 milliós költségvetés). Más kérdés, hogy például a Tűzgyűrűnek 101+309 millió dollárra, majdnem 200 milliós költségvetésre összejött a folytatás, igaz utóbbi eset tanulságos is lehet, hiszen a gyártó azóta megbánhatta a döntését, hiszen mindössze 50 millió dollárral sikerült csökkenteni a költségvetés, a film bevételei viszont 60, illetve 231 millió dollárra estek vissza Amerikában, illetve Amerikán kívül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Prof William #4
    Az Alita egy teljesen jó film volt. A manga ismeretében állíthatom, hogy jól adaptálták az alapanyagot, de azoknak is érthető volt akik egy betűt se olvastak soha belőle.

    Maga a világ is nagyon jól meg volt jelenítve a vásznon és nem utolsósorban még a szereplők is jók voltak.

    Nagyon örülnék egy folytatásnak.
  • Atyuska #2
    A Tűzgyűrű 2. része a kevésbé neves színészgárdán és a story-n bukott meg, pedig volt még benne potenciál.

    Az Alita 2 igen magas költségvetéssel kéne, hogy rendelkezzen, de ne felejtsük el, hogy a többeiekkel ellentétben igen kedvelt és sikeres filmről beszélünk, aminek megvan a több kötetes könyv, amiből építették az első részt, így van hova nyúlnia legalább még két részig, s a film vége egyértelműen jelezte, hogy valamikor lesz folytatás.
    Szerintem inkább a fokozott titoktartás lehet, meg a vírus általi csúszás az oka, hogy nem hallani semmit se a 2. részről.
    Szerintem most egyszerre íródhat a 2. és a 3. rész forgatókönyve a precízebb kapcsolódás miatt, s ezért sincs semmi info.
  • wraithLord #1
    Mondjuk nem láttam a Pacific Rim 2-t, de a trailer alapján elég szarnak tűnt (ezért nem is néztem meg). Az első rész legalább egy tisztességes kaiju film lett.