Ötvös Tibor

Elhalasztott bemutatók

A koronavírus szinte teljesen kiürítette a 2020-as mozis premierdátumokat, így most összeszedjük egy cikkben, hogy eddig mely filmekről derült ki, hogy az eredetihez képest mikorra csúszott a premier.

Te visszatérsz a mozikba, ha vége a járványak?
  • Igen, természetesen
  • Még nem tudom, talán. Filmtől függ
  • Nem, az otthoni mozizás a jövő
A koronavírus megjelenése teljesen tönkretette a Hollywoodi stúdiók 2020-as évét és a legtöbben nem is számolnak már idei javulással. Mostani cikkünkben megpróbáltuk összegyűjteni az összes halasztást vagy végleges törlést, amit eddig a nagy stúdiók bejelentettek régóta várt filmjeik vagy éppen éppen forgó alkotásaik kapcsán.

Már nem forog

A bemutatók előtt nézzük azon filmeket, melyek forgatása állt le a vírus megjelenése miatt. A legismertebb ezek közül kétségtelenül az Avatár 2-3, melynek új-zélandi munkálatait függesztették fel határozatlan időre. Szintén nagyon komoly döntéseket kellett hozzon a Disney, ahol elég hosszú listát lehetne írni arról, milyen következményei vannak a vírusnak. Amit most tudunk, az az, hogy A kis hableány, a Drágám, a kölykök összementek remake és a Reszkessetek betörők rebootja sem forog most egy darabig. Szintén leállt Guillermo Del Toro thrillere, a Nightmare Alley forgatása is.

A Jurassic World: Dominion stábja is bedobta a törölközőt és sajnos azt sem tudjuk meg jó darabig, hogy Robert Pattinson végül jó választás volt vagy sem a The Batman címszerepére. A The Last Duel impozáns csapata (Matt Damon, Ben Affleck és Adam Driver harcol Ridley Scott rendezésében) is kényszerpihenőre vonult, illetve Tom Cruise számára sem kezdődik a Mission: Impissible 7 forgatása. Tom Hanks pedig ugyan már kigyógyult a koronavírusból, de ettől még Baz Luhrman Elvis-filmje sem forog most.


Késők listája

Akkor most nézzük azokat a filmeket, melyek már készen vannak, megvolt a bemutató dátuma, de végül eltolták ezen premiereket.
  • Hang nélkül 2: eredetileg március 19-én került volna a mozikba, majd nem kapott dátumot, de most végül kiderült, hogy szeptember 4-én kerül a mozikba.
  • SpongyaBob: Spongya szökésben: a június 11-i dátum július 31-re módosult, ami több, mint optimista változtatás.
  • Top Gun: Maverick: július 16-án jött volna Tom Cruise visszatérése a pilótafülkébe, de most várnunk kell december 23-ig.
  • Kampókéz: június 12 helyett most már szeptember 25-től lehet megidézni a gyilkos szellemet.

  • A lepesszimistább stúdió címét a Sony érdemelte ki, aki szinte minden bemutatóját átmozgatta 2021-re. A Morbius, a Nyúl Péter 2, az Uncharted-film, a Fartherhood és az új Szellemirtók film is mind átkerült a jövő évi listára. Feltehetően a Venom 2 is csúszik, hiszen a vámpíros Morbius elvileg előtte játszódik és csak így lenne értelme a dolognak. A vírusra egyébként leggyorsabban az MGM reagált, akik a Nincs idő meghalni című Bond-filmet tolták el április 10-ről november 25-re. A Disney/Marvel is reagált a történésekre és szinte minden filmjüket eltolták.


  • Fekete Özvegy: eredetileg május 1-én láthattuk volna, de most november 6 az új dátum
  • Örökkévalók: november 6 helyett 2021. február 12-én mutatkozik be a kozmikus csapat
  • Shang-Chi and the Legend of the 10 Rings: 2021. február 12 helyett május 7 az új dátum
  • Doctor Strange in the Multiverse of Madness: 2021. május 7 helyett november 5-én tér vissza a doki
  • Thor: Love and Thunder: 2021. november 5 helyett 2022. február 18-án jön a női Thor

  • Mulan: a következő Disney-feldolgozás az optimista július 24-i dátumot kapta
  • Free Guy: Ryan Reynolds vígjátéka július 3 helyett december 11-re csúszott
  • Dzsungeltúra: Dwayne Johnson kalandfilmje nagyot csúszik, hiszen csak 2021. július 30-án jön a mozikba
  • Indiana Jones 5: a régész utolsó (?) kalandja 2022. július 29-én kerül a mozikba, de még a forgatása sem kezdődött el
  • Új mutánsok: szegény mutánsos filmet az ág is húzza. Jelen pillanatban a The New Mutants ismét nem rendelkezik hivatalos premierdátummal


  • A Universal is borúsabban látja a jövőt, hiszen a Halálos iramban 9 egy éves csúszással, 2021. április 2-án kerül a mozikba, míg a Minyonok 2.: Gru színrelép utómunkálatait is fel kellett függeszteni, így nem kapott új dátumot. Szintén nem kapott új dátumot még a Spirál: Fűrész hagyatéka illetve Emily Blunt vígjátéka, a The Lovebirds. Természetesen ez a lista folyamtosan változik, így biztosan lesznek még csúszások. Illetve olyanok is, melyek végül nem kerülnek mozikba, hanem egyből online lesznek elérhetők (az Artemis Flow már biztosan a Disney+-on köt ki és kérdéses a Monster Hunter mozis karrierje is).

    Ennek fényében pedig nagyon nagy kérdés, hogy a koronavírus után minden visszaáll a régi medrébe vagy a fiatalok leszoknak a mozikról és az otthoni online kölcsönzés (lásd a Universal mostani akcióját a Bloodshoot vagy A láthatatlan ember esetében) a jövő. Ezt egyébként több kutatás is igyekszik kideríteni és eddig nem áll jól a mozi szénája. A lényeg, hogy most maradjunk otthon és használjuk ki a Netflix, az HBO Go vagy éppen klasszikusok újranézésére ezt az időt.

    Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!