Szekeres Viktor

Kiemelt európai fesztiválon szerepel a magyar HBO egyik filmje

Komoly elismerés érte a Visszatérés Epipóba című filmet.

A HBO többek között magyar gyártásában készülő dokumentumfilm, az ősszel bemutatásra kerülő Visszatérés Epipóba című alkotást Európa egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumfilm fesztiválján, a CPH: DOX versenyprogramjában mutatják be. Oláh Judit első egészestés dokumentumfilmje az HBO Europe és a Campfilm gyártásában készült film. További támogatók: Kreatív Európa Media programja, Magyarországi Filmszakmai Adókedvezmény, FilmJus Alapítvány.

A film szinopszisa a következő: "Az éppen hanyatlóban lévő szocialista Magyarországon működött egy különleges tábor, ahova sok gyerek szeretett volna eljutni. A három hetes tematikus nyaraltatás egy képzeletbeli országba, Epipóba repítette a résztvevőket, messze az akkori rideg valóságtól. Mesébe illő szerepjátékok, titkos nyelv, mágia és varázslat várta az epipói polgárokat nyaranta. A tábor karizmatikus vezetője bűvkörébe vonta a rábízott gyerekeket, annak ellenére, hogy a játékokat megalázás és többeket érintő titkolt abúzus árnyékolta be. Mikor az egykori táborlakó, Judit kislánya nyári táborba szeretne menni, az elengedés váratlanul nehezen megy. Ezért a film rendezőjeként csaknem 25 év után újra találkozik egykori társaival, hogy együtt értsék meg, hogyan él bennük Epipo, ez a zárt, misztikus és titkokkal terhelt világ."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!