Szekeres Viktor

Jöhet az Aladdin 2

A világ legpapírformább döntése születhet meg azzal, hogy elkészül az Aladdin folytatása.

A közönség szerette a Disney élőszereplős Aladdinját, még akkor is, ha a kritikusok elég vegyes fogadtatásban részesítették - mindenki eldöntheti, hogy melyik oldalra áll, hiszen a lényeg úgyis az, hogy egymilliárdos globális siker volt a film (az amerikai 353 millió dolláros bevétel mellett a világ többi országából 682 millió dollár folyt be), így senki nem fog meglepődni azon, hogy a Deadline értesülései szerint a stúdió elkezdte fejleszteni a második részt.

Ez főleg azok után nem meglepő, hogy tavaly nyáron Dan Lin, az egyik producer elmondta, hogy bár még korai státuszban vannak, de elkezdtek dolgozni egy esetleges folytatáson. A második rész természetesen nem konkrét feldolgozása lenne valamelyik korábbi filmnek, inkább azt fogják szem előtt tartani, hogy az élőszereplős változat karaktereinek hova vezethet a további útja.

Az Aladdin 2 forgatókönyvét John Gatins és Andrea Berloff írja, és az is biztosra vehető, hogy mozis premierre szánják, a nagy kérdés, hogy egyrészt visszatér-e a rendező, Guy Ritchie, másrészt, hogy a főszereplőket (Mena Massoud, Will Smith és Naomi Scott) viszont látjuk-e majd, hiszen egyiküknek sincs szerződése még.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!