Szekeres Viktor

A magyar nézőknek bejött a Bad Boys 3 és a Dolittle

Itthon is szereti a közönség a két A-listás főszereplős filmet.

Amerikában sem a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk, sem pedig a Dolittle nem volt kritikuskedvenc, bár előbbi sokkal, de sokkal jobb kritikákat kapott, mint utóbbi (igaz, minden bizonnyal akadnak, akik azért nem nézik meg az akciófilmet, és választja helyette a beszélő állatokat, mert a kritikusok szerinte nem értenek hozzá, és ami szerint jó, az rossz, ami pedig rossz, az jó), a közönség azonban mindkét filmet elég jól értékelte. És nálunk is hasonló a helyzet a jelek szerint.

Bár meglepetésre a Bad Boys 3 sokkal több embert érdekelt, mint a családi film Dolittle, premierjük második hétvégéjén azt láthattuk, hogy a hazai közönség nagyjából hasonlóképp vélekedett a két alkotásról, ugyanis mindkettő csak minimális csökkenést produkált: az egyik bevétele csak 26%-kal, a másiké pedig 31%-kal csökkent, amivel a magukat legjobban tartó filmek közé kerültek, ha a top10-et nézzük. A BB3 így 11 nap után 183 805 nézőnél tart, a Dolittle pedig 72 022-nél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!