Ötvös Tibor

Pocsék lezárás a Star Wars: Skywalker kora

42 évvel az első (vagyis a negyedik) rész után a Csillagok háborúja megkapta a lezárását, ami sajnos meggyalázza a korábbi részeket. Így visszatekintve, mindenki jobban járt volna, ha megmarad A Jedi visszatér befejezése és kihagyjuk az egész új trilógiát.

Hogy tetszett a Star Wars: Skywalker kora?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
1977-ben indult útjára a Csillagok háborúja, mely rögtön a negyedik fejezettel nyitott. A film megváltoztatta Hollywoodot és a sci-fi-k műfaját is új szinte emelte. Nem mellesleg a látványvilága még a mai napig megállja a helyét - szóval míg mi Pirx kapitányt lestük, addig Amerikában már hatalmas csillagromboló úszott be a képbe. A kezdés után jött A Birodalom visszavág, mely kétségtelenül az egész franchise legjobb epizódja, végül a tökéletes lezárás A Jedi visszatér képében. Lucas később úgy döntött, hogy el kell mesélni Darth Vader / Anakin Skywalker történetét is, így megszületett a kétes minőségű előzmény-trilógia.

Majd a Disney belépésével eldőlt, hogy a Skywalker-eposz még nem zárul le és érkezett Az ébredő Erő, ami egyértelműen a nosztalgiázni vágyóknak próbált kedveskedni. J.J. Abrams újraforgatta Az új reményt, sajnos azonban gyengébb és érdektelenebb szereplőkkel. Merész lépésként ezután Rian Johnson jött a képbe, aki a legmegosztóbb filmet tette le Az utolsó Jedik képében. Személy szerint én is az ellenzők táborába tartozom, köszönhetően Leia űrrepülésének, a teljesen felesleges kaszinós vonalnak, Snoke ostoba halálának és még millió más dolognak. A Disney is érezhette, hogy ez így nem lesz jó és az eredetileg kiszemelt Colin Trevorrow helyét ismét Abrams vette át, aki próbált biztonsági játékot játszani a Skywalker korával. Sajnos azonban megalkotta a franchise messze legrosszabb és legostobább filmjét, ami egy Solo mellékág után nem kis teljesítmény.



Egy év telt el Luke Skywalker halála óta, de a Lázadók továbbra sem adják fel. Po és Finn Chewbacca társaságában gyűjtik az információkat az Első Renddel kapcsolatban, ahol Kylo Ren visszavette a sisakját és átvette a vezetést, míg Rey Leia mester felügyelte alatt edzi magát és ismét a múltja foglalkoztatja. Ennél többet nem érdemes elárulni, bár már a cím után beúszó szövegek első mondatában el-spoilerezik a filmet. Mi nem tesszük, de legyen elég annyi, hogy a Skywalker kora rendelkezik a franchise leggyengébb és legostobább forgatókönyvével. Az események mindenféle logika nélkül követik egymást, szereplőket húznak be a sztoriba adhoc alapon, nincsenek megmagyarázva a történések és persze a saját maga támasztotta szabályoknak sem felel meg a film.

Az előző fejezet leglátványosabb eleme a hang nélküli robbanás volt, ami az amerikai mozikban kiverte a biztosítékot. Sokan jelezték, hogy annál a jelenetnél elment a hang, így a Skywalker korában ismét hallani a robbanásokat és persze tűzgolyóvá válik minden űrhajó. A vákuum sem befolyásol mindent, ahogy csak bizonyos karaktereknek kell oxigénmaszkot húzni az űrhajón kívül. A történet ráadásul olyan gyorsan pörög, hogy azt viszonylag nehéz követni. Abrams abszolút figyelmen kívül hagyta Az utolsó Jedik eseményeit, szóval aki azt nem látta, az sem maradt le semmiről.

Mi a véleményed az új trilógiáról?
  • Szükség volt rá, jók az új karakterek és történek
  • Nem ártott, de nem is tett hozzá túl sokat
  • Teljesen felesleges volt, A Jedi visszatér az igazi lezárás
Kylo Ren figuráját ha kiemeljük, kis túlzással semmi nem változna. Rey szüleiről megtudtuk, hogy senkik voltak, de természetesen Abrams ezt nem engedhette és most fény derül a valódi kilétére - legalábbis annak, aki nem tudta már az első rész esetében, kinek a rokona. A főgonosz alakja az eredeti trilógia megszentségtelenítése, ráadásul egy alig érthető magyarázatot kapunk arra, mit is keres itt és hol volt eddig. Po próbál nagyon Han Solos lenni, míg Az utolsó Jedikben kialakított "viszony" Finn és Rose között eltűnik, utóbbi összesen egyetlen percet szerepel az egész történetben.



Ennyi negatívum után azért akad pár pozitív momentuma is a filmnek. A lézerkardos harcok többsége egész látványos lett (cserébe az űrcsaták nevetségesek, követhetetlenek és egyszerűen mentesek mindenféle izgalomtól), bár az utolsó összecsapás szinte egy az egyben A Jedi visszatér újraforgatott változata. Leia Organa karaktere az űrbeli repkedése után egy valóban szép befejezést kapott, mely miatt valóban érdemes volt visszahozni őt még erre a filmre és még az előző rész Supermanes megmozdulására is próbálnak magyarázatot adni, kevés sikerrel.

Mivel itt egy 9 részes történet lezárásáról van szó, mely 42 évet ölelt fel, így azt is kell nézni, mennyire volt értelme A Jedi visszatér után folytatni a sztorit. Nos, ha Az ébredő Erő - Az utolsó Jedik - Skywalker kora hármast nézzük, akkor semennyire. Az első rész egy az egyben Az új reményt dolgozta fel, a második a Birodalom visszavág és A Jedi visszatér elemeit olvasztotta egybe (kéretik megnézni Snoke és Rey jelenetét - szinte szóról szóra Palpatine és Luke párbeszéde zajlik le), a mostani fejezet pedig mindháromból emel át szinte teljes jeleneteket. Azonban míg Az ébredő Erő esetében nagyon meg tudta hatni a rajongókat a nosztalgia, addig itt már kimondottan idegesítő a dolog.



A Skywalker kora méltatlan és csalódást keltő lezárása egy zseniálisan induló franchisenak. Őszintén remélem, hogy ha a kritikákat látván nem is, de talán az elvárások alatt teljesítő bevételekkel kapcsolatban a Disney elgondolkodik azon, hogy ezt bizony nem csinálhatja meg újra. Az új trilógiára semmi szükség nem volt, ráadásul ilyen össze-vissza cselekményekkel. Legközelebb inkább adják egy kézbe a sztorit, mert még ha nem is sikerült jól, legalább egységes lesz. A hazai forgalmazó pedig külön megérne egy misét az abszolút amatőr módon kezelt sajtóvetítés kapcsán, melyre meghívják az embert, majd nem engedik be, mert elfelejtik felvenni egy listára. Ilyen szintű csalódás után azt remélem, hogy egy jó darabig nem látok Star Wars filmet a mozikban, mert amit anno George Lucas nem szúrt el a Baljós árnyak indította hármassal, azt itt az egeres cégnek sikerült.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: The Rise of Skywalker)
szinkronizált, amerikai sci-fi, akciófilm, családi kalandfilm, 155 perc, 2019
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: J.J. Abrams
Forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Derek Connolly, George Lucas, Chris Terrio, Colin Trevorrow
Producer: J.J. Abrams, Kathleen Kennedy
Operatőr: Daniel Mindel
Vágó: Maryann Brandon, Mary Jo Markey
Zene: John Williams

Daisy Ridley (Rey)
Oscar Isaac (Poe Dameron)
John Boyega (Finn)
Carrie Fisher (Leia Organa)
Adam Driver (Kylo Ren)
Mark Hamill (Luke Skywalker)
Domhnall Gleeson (Hux tábornok)
Billy Dee Williams (Lando Calrissian)
Lupita Nyong'o (Maz Kanata)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #63
    Ez az egész egy műugrás volt a ködbe.
    Volt egy rakat regény, amiben teljesen másként alakultak a VI. rész utáni események. Thrawn triológia...
    Ott Ben Luke és Mara Jade fia volt. A nő valami sith bérgyilkos és a császár követe volt, amolyan Vader háta mögötti titkos tanítvány, A birodalom bukása után meg akarta ölni Luke-ot, de az legyőzte és átállította a világos oldalra, majd családot alapítottak.

    A Disney egyszerűen rebootolta az eredeti triológia folytatását.

    A probléma az volt, hogy a saját koncepciójukat menet közben változtatgatták, és az egész nem lett egységes.
  • M2 #62
    Én meg arra jöttem rá pár évtized alatt, hogy a Star Wars engem teljesen hidegen hagy.
    Han, Luke és Leia története érdekelt belőle, semmi más.

    Ez egy rosszul kitalált és sebtében összedobott univerzum, amiben mindent a pillanatnyi érdek alapján lehet hajlítgatni. Egy igazi bullshit paradicsom.
  • mcmoha #61
  • Macropus Rufus #60
    a sw 5 megjelenésekor került rá. Addig nem volt tervben, hogy lesz több rész. 1 részre készült, mert úgy vélte bukta lesz. A film vége is ezért olyan amilyen: ha akarod meg halt Vader, ha akarod akkor folytatni lehet. Az 5. rész már úgy jött ki, hogy 5. rész, ekkor került fel a 4. részre az, hogy 4. rész. Az eredeti mozi bemutatón nincs (1977) számozás.
  • Macropus Rufus #59
    sajnos nem jók az infóid. Ajánlom figyelmedbe a 80-as években készült kisfilmet a SW első részének (4. részének) a forgatásáról. Ott említi Lucas, hogy 1db forgatókönyve volt, ami olyan marha nagy volt, hogy nem hitte, hogy ezt meg lehet csinálni egy filmben, ezért darabolta 3 részre, ebből lett az eredeti 3 rész. Szó nem volt arról, hogy van még 3 rész ami előzmény. Amúgy a Lucas nem arról volt híres, hogy logikusan tudna érvelni. Ugye azt állítja most, hogy azért nem lett első 3 rész, csak 99-től kezdve mert a technológia nem volt megfelelő. Mondta ezt jó pár évvel a T2 megjelenése után, ami azért ütött a cgi terén. Továbbá az eredeti 3 rész készítésekor semmiféle olyan technológia nem áll rendelkezésükre amik kellettek volna a filmhez. Ezt a forgatás során dolgozták ki. A ILM is ekkor lett létrehozva, ami mellesleg a T2 látványáért is felelt. Szóval egy jó PR bullshit-et nyomott.

  • sz4bolcs #58
    Azt érzem a kritikákból, hogy Vissza a jövőbe 4-5-6-ért kiált a nép. :D
  • DrSoong #57
    Össze lett ollózva ez is rendesen az eredeti 3 (IV-VI) rész alapján. Én 81-es vagyok és narrátorosan VHS-en én olyan változatot láttam aminek a sárga felirat elején ott volt a New Hope.
    Utoljára szerkesztette: DrSoong, 2019.12.31. 05:53:05
  • csigafi #56
    Egyre többen írnak olyasmit a hozzászólásokban hogy a mai filmek nem a 60-80 as évek szülötteinek való mert hogy nem érthetik meg. Szerintem ez egy orbitális baromság. Az igénytelenségen nincs mit megérteni. Annyira nagy generáció szakadás nincs azért hogy ne értené meg egy érett felnőtt ember azt a filmet amin ők felnőttek.Pont hogy nagyon is értik hülyeség az egész mert nincs benne semmi érték semmi értelem. Semmi amiről érdemes lenne beszélgetni vagy ami tanulságos lenne. Kár hogy nem facebookon kommunikáltak a filmben hiszen ha a mai korosztálynak készült akkor az hogy maradhatott ki belőle ne már, ekkora bakit. Egy film vagy jó vagy szar ennyi. Mindenféle generációtól függetlenül. Érdekes egy chaplin fimet ért a mai generáció is. Hülyeség az egész hogy ennek meg annak a korosztálynak készül egy film. Mert ilyen nem létezik. Vannak korszakokat feldolgozó filmek amiket jobban megértenek át élnek akik benne élnek vagy éltek. Na de egy fantasy meg a sci-fi nem ilyen.
  • lammaer #55
    Hát én kimondottan emlékszem hogy általános iskolás koromban ('76os vagyok, tehát ez a 80as évek közepe) volt egy ordas nagy kamugép az osztályban, aki vetítette hogy az RTLen németországban látta az előző részeket is. Tehát akkorra már ott volt az Episode IV felirat a New Hope elején :)
  • Zoliz #54
    Megnéztem ezt a szutykot és csak nekem hiányzott valami monumentális úrharc a végén vagy másnak is ami a Zsivány egyest naggyá tette? Ki a francot érdekel a nem és névváltó Rey?