Szekeres Viktor

Kiderült, mikor folytatódik a Netflix sátánista sorozata

A sátánizmus iránt érdeklődő tiniknek a január 24-ét kell bejelölniük a naptárban.

A Netflix az alábbi teaser videóban jelentette be, hogy a Sabrina hátborzongató kalandjai (Chilling Adventures of Sabrina) című misztikus, romantikus tinisorozat január 24-én jelentkezik a harmadik szezonjával. Ez természetesen azt is jelenti, hogy itthon is ekkortól lesz látható a széria magyar szinkronnal és felirattal azok kedvéért, akik még nem tanultak meg angolul, akik nem akarnak megtanulni angolul, vagy pedig sokkal szívesebben nézik anyanyelvükön a külföldi szériákat.


A sorozat készítője Roberto Aguirre-Sacasa, aki a Riverdale-t is jegyzi (valamint az új vonalas Sabrina-képregényt, ami a sorozat alapja). A sorozat afféle eredetsztori illetve sötét felnövés történet, mely során a tinédzser boszorkány kalandjait követhetjük, amiket borzalmak és okkult tanok szegélyeznek. Benne Sabrina gonosz erők ellen veszi fel a harcot, amik őt, családját és az emberek világát fenyegetik, s eközben nagyon küzd kettős énjével is, hiszen félig boszorkány, félig pedig halandó, amit nem egyszerű egyeztetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!