Nagy siker a Looper rendezőjének új filmje

Rian Johnson jött, látott és győzött.

A Tőrbe ejtve, azaz a Knives Out eredeti filmként kifejezetten nagy érdeklődést váltott ki Amerikában. Rian Johnson szerzői darabja (a rendező filmjeinek szkriptjeit is jegyezni szokta) 41,7 millió dollár bevételt hozott az 5 napos hosszú hétvégén, amivel a Jégvarázs mögött a 2. helyet szerezte meg. A film nem csak a kritikusoknak jött be nagyon, hanem a nézőknek is tetszett, bár az A- (ötös alá) osztályzat közel sem elsöprő imádatot jelent, mindössze magas fokú tetszést. Érdekesség, hogy a siker annak ellenére nem maradt el, hogy a fiatalok nem meglepő módon távol maradtak, mindössze 32%-a volt az első hétvégi nézőknak 25 éven aluli. Nemzetközileg a film 28 milliós bevételt termelt 4 nap alatt.

Rian Johnsonnak ez volt az ötödik filmje: korábban három igazi rajongói kedvencet készített: 2005-ben a Beépülve című krimit mutatták be tőle, 2008-ban a zseniális Szélhámos fivéreket, míg 2012-ben a Looper - A jövő gyilkosát, mellékesen pedig dolgozott még az elmúlt évek magasan legjobb sorozatának tartott Totál szívásban is, többek között ő rendezte a harmadik évados legyes részt, valamint a sokak szerint a sorozat csúcspontjának tartott Ozymandiast, az 5. évad 14. epizódját. És persze, a Star Wars: Az utolsó jedik is az ő munkája volt. Más kérdés, hogy mindegyik filmje eddig 6.8 és 7.4/10 között mozog az IMDb-n, ez az első, ami 8 pont fölött kezdett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    Érdekes, hogy a cikk címe sem azt emeli ki. Valszeg nem véletlenül. Nem tartom rossz alkotónak, de a jellemző irónikus, feketehumoros stílusa egy SW szerű epikus saga-hoz kb annyira illik, mint a saskarom a mindjárt leírom hova.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.12.03. 11:08:50
  • Zombee #1
    Az Episode VIII nagyon nem ér annyit. Bár ez nem csak Johnson hibája.