Szekeres Viktor

Új scifit készít a District 9 rendezője - megvan a főszereplő

Megvan az Inferno főszereplője.

Taylor Kitsch lesz az Oscar-jelölt Neill Blomkamp új filmjének, az Infernónak a főszereplője, értesült a Deadline, és ez később hivatalos helyről megerősítésre is került. Blomkamp 2015 óta csak rövidfilmeket készített, ezért is nagy szó, hogy végre ismét mozizni kezd. Új filmje egy rendőrről fog szólni, aki egy látszólag mindennapi gyilkosságban kezd el nyomozni az új mexikói sivatagban, azonban az FBI helyszínre való érkezéséből arra kezd gyanakodni, hogy valami komolyabb lehet a háttérben, talán földönkívüliekkel kapcsolatos. Idővel szembe is kerül egy humanoid szörnyeteggel, aki el akarja hallgattatni a bűntény egyetlen szemtanúját.

Blomkamp eddig három filmet rendezett. Míg a sztármentes District 9 2009-ben pusztán előzeteseinek és koncepciójának köszönhetően 37 millió dolláros nyitóhétvégét ért el Amerikában (és még legjobb filmes Oscar-jelölést is kapott), addig a Matt Damonnel felturbózott Elysium már csak 29,8 millió dollárra volt jó a kezdő hétvége tekintetében, a Chappie még ettől a kezdéstől is messze elmarad 13 millió dollárral. Összességében a District 9 30 millió dollárból 116 milliós bevétel hozott Amerikában, míg 95 milliósat a világ többi részén. Az Elysium 115 millióból 93 + 193 millió dollárt, míg a Chappie 49 millióból 32 milliót belföldön, míg 70 milliót Amerikán kívül. A közönség az IMDb-s pontszámok alapján 7.9-re értékelte az első filmjét, csak 6.6-osra a másodikat, míg 6.8-asra a harmadikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #10
    Igen.
  • wraithLord #9
    Hát gondolom az "M. N." Shyamalan keresztneve(i), "R.S." Ridley Scott, "N.B." Neill Blomkamp.
  • Zdegarth #8
    Hadd kerdezzek valamit, gondolom nem volt idod, vagy helyed arra hogy kiird ezeket, meg egyebkent is faraszto lehet egymas utan billentyuket nyomkodni, de nagy segitseg lenne ha dekodolnad ezeket:
    M.N
    R.S
    NB
    R.S (gondolom ez ugyanaz mint az elso, bar ki tudja...)
    Koszonettel:
    Zdegarth
  • molnibalage83 #7
    Persze, mert esélye sincs rontani. A két bukta film után nem bíz rá a jelek szerint semmit. Nem semmi komolyat. Semmit. Mármint egész estés kategóriában.

    Ilyen szempontból pislogok, hogy pl. M.N. Shalamayanra ki az, aki még bárki bármit rábíz...

    R.S.-ot meg a bukta ellenére is, mert amiket csinált, az maradandó. A The Martian az, ami tetszett neked? Mert nekem több jó és legalább néhány OK film is volt. A két NB film mindegyike bűnszar volt. Sajnos. Egy időben még az Alien franchise-t is rá akarták bízni. Mondjuk amit R.S művelt vele, azok után már mindegy. A Prometheus nem lett volna rossz, ha a következő rész nem tette volna tönkre az egészet...

    Ez van...
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.10.25. 16:54:15
  • gombabácsi #6
    amúgy a kisfilmjeiket is érdemes nézni, vagy közöttük pár ütős:
    https://www.youtube.com/user/OatsStudios/videos
  • gombabácsi #5
    szerintem átlagon felüli volt a többi filmje is. főleg scifiben. én is sokkal többet vártam tőlük, de így is jó azért.
  • molnibalage83 #3
    A D9 óta nem készített értelmes filmet a csóka. Egyfilmes tehetség.
  • gombabácsi #2
    a D9 legalább 9 oscart érdemelne...
  • wraithLord #1
    Biztos Copley lesz a humanoid szörny (hangja). :D Várom, én bírtam mindegyik filmjét. A Chappie kicsit érdekes volt, de nem volt rossz, és Blomkamp stílusával főleg élvezhető.